Két pici kiscica, Arnold és Pite, a sors kegyes fordulatának köszönhetően menekült kartondobozból. A rendőrök és a Bundás Barát Állatvédő Egyesület összefogásának hála, már jó...
A helyiek szerint évek óta nem látott rendőri jelenlét volt ma Csepel egy részén, melynek során több körözött személyt sikerült elfogni – kezdte tegnap esti...
A Speciális Állatmentő Egység számolt be korábban hogy, Zágrábban egy erdőben kikötve találtak kutyákat. A zágrábi kollégáik bevitték őket a menhelyre, majd chipet olvastak. Ekkor...
A BRFK örökbefogadott háborús veterán kutyája, Rambo első ízben találkozott a főváros rendőrfőkapitányával. Hallani már korábban is hallottak egymásról… és Rambo megítélése szerint: „Semmiképp nem...
Gregor Bernadett Jászai Mari-díjas színésznő rendszeresen tart állatvédelemmel kapcsolatos beszélgetéseket, a pénteki Mokkában pedig kiemelte, nyáron kiemelten fontos kedvenceink védelme. A nagy nyári hőségben kiemelten...
Feldühödött elefántok zavartak meg egy esküvőt Indiában – írja a HVG. A házaspárnak is menekülnie kellett a hirtelen felbukkanó állatok elől. „A vendégek éppen leültek a...
Ventillátorokkal hűtik a teheneket Toszkánában a hőség miatt – írta meg a Világgazdaság. Firenze városában a hőmérő higanyszála elérte a 40 Celsius-fokot. Mint írják, ventilátorokkal...
Beteg, legyengült cicákat mentettek a budapesti rendőrök – közölte a Budapesti Rendőrfőkapitányság közösségi oldalán. Ahogyan bejegyzésükben írták, édes-bájos kiscicákra lettek figyelmesek egy budapesti a virágboltnál....
Hatalmasra növő harcsa költözött Körösvölgyi Állatpark akváriumába – közölte a A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának az egyik akváriumában...
Elszabadult oroszlán tartja rettegésben Berlint – közölte német forrásokra hivatkozva a 24.hu. A rendőrség nagy létszámban keresi az állatot, a helyi lakosokat arra kérik, maradjanak...