Az AP hírügynökség összegyűjtötte, hogy mozdult meg a világ a törökországi és szíria földrengések mentési munkálataira, mi pedig az összeállításból kigyűjtöttük, hogy körülbelül hány kutya...
Még mindig folyamatosan utaznak ki a magyar mentőkutyások a törökországi földrengés helyszínére. A HUNOR csapatával kiutazott két kutya is, Karma és Dexter, akik a világ...
Andrzej Bartkowiak lengyel tűzoltóparancsnok aTwitteren jelentette be, hogy a mentőalakulataik folytatják munkájukat Adıyaman Besni kerületében. Bartkowiak megjegyezte, hogy eddig 9 embert sikerült kimenteni: „Még néhány...
Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel...
Sztárek Andrea Az úgy lesz című nagyobbaknak és felnőtteknek szóló mesekönyve, amely egy menhelyről örökbefogadott keverékkutya és egy ikerpár története. A nemrégiben a Főnix Könyvműhely...
Josh Gabbatiss kilencéves volt, amikor elhatározta, hogy leírja és lerajzolja az összes élőlény enciklopédiáját, kezdve a korallokkal, férgekkel és medúzákkal. Több mint két évtizeddel később,...
Lili nagycsoportos óvodás. Egykettőre összebarátkozik a zöld kerítéses ház kertjében felbukkanó kiskutyussal, és el is nevezi Pitypangnak. Egy nap azonban eltűnik a kiskutya, de Lili...
Magyarország hivatalos mentőcsapata, a HUNOR mentőszervezet 50 fős csapata – köztük hatan a mentőszolgálat állományából –, a csapattal együtt utazó öt katonaorvos és két személykereső...