Baleset ért egy Fejér megyei családot a hét elején. Szerencsére az autóban utazó kislány nem sérült meg és szüleinek – a kisebb karcolásoktól eltekintve –...
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hamis származási igazolással természetvédelmi oltalom alatt álló hüllőket értékesített Hollandiába – közölte a Bács-Kiskun Megyei...
Idén a szokásosnál korábban jelentek meg az első, kóborló kígyászölyvek a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén. A magasban köröző, méretes ragadozómadarak siklókra, gyíkokra lesnek...
Vadállattal találkozni a természetes élőhelyén kívül, egy nagyvárosban egyszerre hátborzongató és életigenlő érzés. A pandémia ideje alatt mind több alkalommal bukkantak fel az elhagyatott területen...
Egy állatvédő szervezet osztotta meg a hírt, miszerint Kínában több száz ellopott háziállatot mentettek meg attól, hogy nyárson végezzék. Az állatokat teherautóval szállították a Yulin...
Szintet lépünk az állatvédelemben – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter, majd az állatvédelemért felelős kormánybiztossal, Ovádi Péterrel felvázolták a következő évek terveit. Ovádi Péter bemutatta a...
A háziállatoknak szükségük van ránk, és nekünk is szükségük van rájuk. Minden állat megérdemel egy esélyt egy szerető családra, egy kényelmes ágyra és egy tápláló étellel...
Nem mindennapi jelenetet rögzítettek szerdán az erdélyi Nagyszentmiklóson: egy férfi az autómosóban tisztította le a lovát – írta a Maszol. A közösségi oldalakra és a...
„Nem talált nyugtát Doby” felütéssel posztolta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Facebookra az alábbi történetet. Történt, hogy egy nő elvitte a kutyáját egy...