Image default

Cetek pusztultak el a törökországi földrengés miatt Ciprus partjainál

Az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb földrengése rázta meg Szíriát és Törökországot a múlt hét folyamán, melynek már több mint 35 ezer áldozata van. A természeti katasztrófa azonban a közel fekvő sziget, Ciprus élővilágára is hatással volt: számos halott cet tetemét sodorta partra a víz – írja az Euronews cikkére hivatkozva a 24.hu.

A múlt hétfői, 7,5-ös erősségű földrengés után csütörtökön négy cet sodródott partra a páfoszi Argakában, melyek közül hármat sikerült visszaengedni a tengerbe. A negyedik azonban elpusztult, közölte a ciprusi halászati és tengerkutatási hivatal. Egy nappal később, Polis és Pachyammos között újabb hat cetet sodort partra a víz. Szakértők szerint az állatok Cuvier-féle csőröscetek voltak.

Ez a legnagyobb cetpusztulás, amit Cipruson valaha feljegyeztek.
Az állatokon hamarosan boncolást végeznek, amelyből kiderülhet, mi vezetett a vesztükhöz. A kutatók elmondása szerint mivel a bálnák elsősorban a víz alatti hangokat használják kommunikációra és környezetük felmérésére, a tengeri zajok befolyásolhatják a mélyen merülő bálnák navigációs képességét, az élelemkeresést és a ragadozók elkerülését.

Yiannis loannou, a halászati és tengerkutatási osztály munkatársa szerint az emlősök osztályába tartozó faj echolokációs rendszerét könnyen megzavarhatják az olyan események, mint a katonai gyakorlatok, vagy egy jelentősebb méretű földrengés.

(Forrás: 24.hu, Fotó: AFP)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Trafi, az egyetlen magyar emelt vizsgás kutya is a romok között dolgozik – GALÉRIÁVAL

magyarallatvedo

Hős búvár mentett meg egy illegális halászhálóba szorult bálnát – videóval

Eszti_mav

“A munkára fókuszáltunk, és igyekeztünk vigasztalni a hozzátartozókat”

Marci