Image default

Apró cinke gyógyulgat a Mályi Madármentő Állomáson

Apró cinke gyógyulgat a Mályi Madármentő Állomáson. Ablaknak csapódhatott szegényke. 

Picinke nekicsapódhatott egy ablaknak és földre került szegényke – írta közösségi posztjában a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.

„Pihent egy kicsit és most már azért elég virgonc lett. A körömágy szétverése csőrrel már nagyon megy neki.” – jegyezték meg viccesen. Reméljük hamar rendbe jön és visszanyerheti szabadságát.

Novemberben egy ragasztós egércsapdába ragadt cinegét mentettek a Mályi Madármentők. Nem szabad kint használni az egérragasztós csapdát, hiszen ettől a terméktől állatkínzóbb eszköz nem létezik.

Sorra érkeznek az egérragasztóba ragadt kismadarak – írta szomorúan közösségi oldalán a Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue.

Ma sem volt másként és ő egy másik cinegével ragadt ugyanabba a ragasztós csapdába – jegyezték meg posztjukban. Mint hangsúlyozták:

Sokszor elmondtuk, más is elmondta, híradásban is nem egyszer benne volt, hogy nem szabad kint használni az egérragasztós csapdát, ráadásul ettől a terméktől állat kínzóbb eszköz nem létezik.

Egeret ez a csapda nem fogott, de sikerült két ártatlan kismadarat megfogni vele. Most jöhet a több órás toll takarítás és tortúra, amire újra tudnak majd repülni a kis cinegék.

Így támogathatják a Mályi Madármentőket

Ha úgy gondolja, hogy 500 Forinttal támogatni szeretné a kis betegeik mentését, ellátását és gyógyítását akkor vagy egy hívással vagy sms-el Ön is megteheti. Hívja a 13600-at és üsse be a 50-es kódot vagy SMS küldésekor 13600 a címzett, az sms szöveg pedig 50. Telekom és Vodafone hálózatról a hívás és sms adományozás is működik, Yettel hálózatból csak az sms küldésére van lehetőség.
Minden beérkezett adományt a Mentőállomás fenntartására és a beteg állatok gyógyítására fordítunk.
EGY HÍVÁS IS ÉLETEKET MENTHET…

Hálás köszönetünk, ismét!

AKI TÁMOGATNI KÍVÁNJA MUNKÁJUKAT ÉS A KIS BETEGEK GYÓGYULÁSÁT ÉS ÉLETMENTÉSÉT,

AKKOR EZT ADÓJA 1%-ÁVAL MEGTEHETI:

MÁLYI TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET
ADÓSZÁM: 18408623-1-05

Hálásan köszönjük a mentést!

(Forrás: Madármentő Állomás Mályi – Bird Rescue)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A fél város összefogott, hogy megmentsék a súlyosan sérült baglyot Tiszaújvárosban

magyarallatvedo

Újabb 10 mentett gólya cseperedett fel és nyerte vissza szabadságát hála a Mályi Madármentőknek!

Erik

Tündéri macskabagoly életét mentették meg a Mályi Madármentők

Erik