Image default

Csatornából mentettek “kacsagyereket” a Pest Vármegyei Kutató-mentők

Budapest belvárosában egy kacsacsalád tragédiája zajlott éppen, hiszen három kiskacsát elütött egy autó és egy kacsagyerek pedig a csapadékvízelvezető gyűjtőbe esett. A kutató-mentők a Facebookon osztották meg a nem mindennapi mentésüket.

A Tollas Barát Madármentés kérte a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO segítségét a lehetetlennek tűnő küldetéshez. Bevezetésnek ez is kemény történet, de ha még ez sem lenne elég, akkor

kiérkezésük előtt ráállt egy autó a csatornafedélre, amit pedig az anyakacsa semmi áron sem akart otthagyni.

Innen szép nyerni, de végül sikerült. a Ferencvárosi Közterület-felügyelet segítségével sikerült utolérni az autó tulajdonosát, aki leállt a csatornafedélről és így a bajbajutott kiskacsát ki tudtuk menteni az utca alatt húzódó csapadékvízelvezető csatornából.

Köszönjük a Szentendrei Kisállatkert és Természetvédelmi mentőközpont segítségét az árván maradt kiskacsa felnevelésében. – zárják bejegyzásüket a kutató-mentők.

Támogatás

Ha van rá lehetőségetek akkor segítsétek továbbra is a munkájukat 1000-2000 Ft-os adományaitokkal.
Online adományozási lehetőség: https://kutato-mento.hu/donation/adomany/

Bankszámlára utalás: CIB 10700718-43073504-51100005 Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat

Kérjük ne feledjétek, hogy az adótok 1%-val tudjátok biztosítani a működésük zavartalanságát, ezért fontos, hogy ha eljön az idő, akkor gondoljatok rájuk!

Adószámuk: 18711509-1-13

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Ne legyenek többé mostohagyerekek a mozgássérült állatok! – TÜTÜ Kutya rajzpályázat

Marci

27 év alatt 8 ezer kutyát mentett meg a haláltól a sanghaji szerzetes

Marci

A szülészetre besétált a kacsa, majd kiköltötte 10 tojását – VIDEÓ

Marci