Egy kutya imája – ez a címe annak a műnek, amit a híres költő, Beth Norman Harris írt, miután elvesztette szeretett négylábúját. A sorok mindenféle közhely és túlzás nélkül foglalják össze egy távozóban lévő kutyus utolsó gondolatait; tényleg imáról van szó, ami minden gazdinak szól, minden kutyáról. A mű elolvasása után csak egy dolog jut eszünkbe: bárcsak örökre velünk maradnának imádott állataink.
„Légy kedves velem, szeretett gazdám, mert egy szív sem olyan odaadó és hűséges a világon, mint az enyém. A türelmed és megértésed minden másnál jobban megtanít arra, mi az, amit elvársz tőlem. Beszélj hozzám gyakran, mert a hangod számomra a legszebb zene, amit valaha is hallhatok – nem véletlenül csóválom olyan boldogan a farkam, ha meghallom a közeledő lépéseidet. Ilyenkor tudom, hogy pillanatokon belül láthatlak.
Amikor kint hideg van, vagy esik az eső, akkor kérlek, vigyél be a házba. Mivel már háziállat vagyok, nem tudok úgy harcolni a természet elemei ellen. Számomra nincs nagyobb megtiszteltetés, mint hogy a lábadnál ülhetek például a kandalló előtt. De azt is tudnod kell, hogy ha nem lenne otthonod, inkább követnélek hóban-fagyban bárhova, mint hogy a legpuhább párnán, a legmelegebb otthonban pihenjek. Te vagy az én istenem, én pedig a te legnagyobb tisztelőd.
Mindig tegyél friss vizet és ételt a tálkáimba, bár tudod, hogy sose teszek neked szemrehányást, ha elfelejtkezel róla. Ha odafigyelsz arra, hogy mit iszok és mit eszek, elég jól leszek ahhoz, hogy játsszak, hogy pajkos legyek, hogy az oldaladon sétáljak, hogy mindig készen álljak arra, hogy megvédjelek, hogy támogassalak, ha az életed veszélyben lenne.
Szeretett gazdám, ha beteg lennék, megromlana az egészségem, esetleg elveszteném a látásom, ne fordulj el tőlem. Inkább tarts finoman, gyengéden a karodban, hogy boldogan, békésen tudjak elmenni. Így biztos lehetsz benne, hogy az utolsó lélegzetem, az egész sorsom, az egész életem a te kezedben, nálad volt a legjobb helyen.”
(Fotó: Jamie Street on Unsplash)
magyarallatvedelem.hu