Image default

Farkasfalka támadt juhokra Kazincbarcikán, karnyújtásnyira a belterülettől

Farkasok támadtak egy juhállományra néhány héttel ezelőtt Kazincbarcika külterületén – értesült az esetről a 3700PontHu rendőrségi forrásból.

Az eset különösen azért figyelemre méltó, mert a támadás mindössze néhány száz méterre történt a város belterületétől, a Szabó Suzuki környékén található hétvégi házas területen. A környéken ráadásul nem kizárólag időszakosan tartózkodnak, többen életvitelszerűen is ott élnek.

A portál információi szerint a farkasok jelentős anyagi kárt okoztak az állatok gazdájának, csaknem egy tucatnyi jószágot öltek meg.

Úgy tudják, hogy a bejelentést követően a rendőrök kezdetben maguk is kétkedve fogadták, hogy valóban farkastámadás történhetett ilyen közel Kazincbarcikához. A kételyeket azonban hamar eloszlatták a kamerafelvételek, ugyanis a támadást kamera rögzítette, a felvételeket pedig a rendőrök is megtekintették.

A 3700PontHu úgy tudja, hogy végül nem indult rendőrségi eljárás. A farkas Magyarországon fokozottan védett állat, így elejtése, befogása vagy más módon történő zavarása szigorú természetvédelmi szabályokhoz kötött.

Önmagában az, hogy Észak-Magyarországon farkas jelenik meg, ma már nem számít példa nélküli eseménynek. Az Északi-középhegységben az elmúlt években több alkalommal igazolták a faj jelenlétét, az Aggteleki Nemzeti Park területén is legalább öt farkasfalka él – nemrég ott már a hucul ménes csikóira támadtak a nagyragadozók.

Magyar Állatvédelem, a kép csak illusztráció

KAPCSOLÓDÓ

Jégkorszaki farkaskölyök múmiájára bukkantak

magyarallatvedo

Felemelő látvány: kihajtották a legelőkre az állatokat a Hortobágyon

Marci

Megjött Ursula von der Leyen bosszúja: írtaná a farkasokat az unióban!

Erik