Image default

Fel akarták gyújtani az egyik hazai menhelyet, nyomoz a rendőrség

Példátlan támadás érte minap a Fema Állatmentőket. A szervezet a közösségi oldalán közzétett közleményben számolt be a felháborító esetről.

A múlt héten ismeretlen személy megpróbálta felgyújtani a FEMA Állatmenhely takarmánytárolóját. A szervezet tagjai az esetet azonnal jelezték a hatóságok felé, a helyszínelést követően feljelentést tettek.

„Az elmúlt időszakban volt olyan visszajelzés, hogy egyeseket zavar, ha a menhelyen élő állatok alkalmanként ugatnak – ez azonban nem gyakori és nem folyamatos jelenség. Amennyiben a két dolog között összefüggés van, bízunk benne, hogy az elkövető beazonosítása nem fog nehézséget okozni”- írják. Hozzáteszik, a menhely hivatalosan, engedélyek birtokában működik a külterületen, így semmilyen jogsértést nem követnek el.

” A menhelyet NEM zárjuk be! Sem most, sem később! Semmilyen nyomásra” – húzták alá.

Magyar Állatvédelem, fotók: FEMA

KAPCSOLÓDÓ

40, állatvédelmi szervezetnél vagy ebrendészeti telepen dolgozó vehet részt ingyenes állatvédelmi képzésen

Eszti_mav

„Adunk egy második esélyt a kutyáknak és az elítélteknek is” – interjú egy amerikai állatvédővel

magyarallatvedo

8200 kisállat kapott tápadományt az Aldi országos gyűjtésének hála

Eszti_mav