Image default

Filmes üldözés a valóságban: rendőrök fogták el a megszökött lovat Pest vármegyében

Nem mindennapi esethez riasztották a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait: egy megszökött ló miatt kellett akcióba lépniük.

A 24 éves Donna március 10-én este Jászfényszarun döntött úgy, hogy kiszabadul a karámból. A négylábú „szabadságharcos” szó szerint kitört: kirúgta a léceket, majd vágtába kezdett, és egészen Turáig meg sem állt.

Facebook segített a nyomában

A ló feltűnése nem maradt észrevétlen, a helyiek hamar megosztották tartózkodási helyét a közösségi médiában. A bejegyzések a rendőrökhöz is eljutottak, akik a helyismeretüknek köszönhetően gyorsan be tudták azonosítani Donna pontos helyzetét.

Rendőrautóval indultak a keresésére, és rövid időn belül sikerült is megtalálniuk a szökevényt.

Szerencsés véget ért a kaland

A rendőrök egy helyi férfi segítségével biztonságosan befogták az idős lovat, majd visszaadták a helyszínre érkező tulajdonosának.

Az eset szerencsére baleset nélkül zárult, Donna pedig visszatérhetett biztonságos helyére. Gazdája azóta még jobban odafigyel arra, hogy a jövőben csak felügyelet mellett induljon „kalandra”.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Horgász mentette meg egy bajba jutott szarvas életét a Hármas-Körösön – VIDEÓ

Marci

25-30 állatuk van, és napi négyszázezerbe kerül a kezelésük – Így működik Ukrajnában a mentés

magyarallatvedo

Kutyasétáltatás közben rabolták ki – Fokozattan figyeljünk a séták során

Viki