Image default

Folyamatosan a magyar mentőkutyák segítségét kérik Törökországban – videóval

A Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató-Mentő csoportja eddig négy sikeres kutatási folyamatban vett részt, és azóta is folyamatosan végzik a mentő szolgálatot, jelenleg egy húsz fős család felkutatásával bízták meg őket.
„Szívszorító az, ahogyan a helyszínen folyamatosan kérik a kutyás mentőcsapatunk segítségét, mert nagyon kevés mentőkutya van kint a terepen.
Azért van ennek nagy jelentősége, mert a kutyák a rendkívül jó szaglásukkal olyan helyeken is észlelni tudnak túlélőt, ahol adott esetben az ember nem hallja meg a segélykiáltást”
– tudósított a helyszínről Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója, a csoport operatív vezetője, a Szeretetszolgálat Facebook oldalán.

A 1358-as adományvonal hívásával 500 forinttal lehet támogatni az MRSZ Kutató-Mentőcsoportjának szolgálatát.

KAPCSOLÓDÓ

A XXII. kerületben kutyamérgezés gyanúja lépett fel

Marci

Zseniális módon szökött meg “börtönéből” a kiskutya – VIDEÓ

Viki

Arnold Schwarzenegger is nagy állatbarát!

magyarallatvedo