Image default

Fontos rovarok ébredeznek az országban

A beporzók rovarokat egyre jobban fenyegeti az időjárás: egy-egy szélsőséges év még „belefér”, de a mindennapossá váló szélsőségek fajokat tüntethetnek el. A klímaváltozás mellett a környezetszennyezéstől a természetpusztításig ezernyi példát sorolhatnánk, ami végveszélybe sodorhatja az emberiség számára létfontosságú állatokat – írja a 24.hu.

Ma már közismert tény, hogy az úgynevezett beporzó rovarokra, köztük a háziméhekre és a körülbelül 700, hazánkban „vadon élő” méhfajra milyen komoly fenyegetést jelent az emberi tevékenység. Mint ahogy az is, hogy nélkülük nemcsak a természeti környezetünk alakulna át gyökeresen, de az emberiség is végzetes csapást szenvedne. A beporzókat fenyegető veszély háttere rendkívül összetett, ha csak a legfontosabbakat akarjuk kiemelni, a monokultúrás nagyüzemi mezőgazdaságot, a kártevőirtó szereket és a klímaváltozást emelhetjük ki. Pontosabban ezek összetett hatását.

Magyarországon néhány éve március 10-ét javasolták a Beporzók napjának, a kezdeményezés Facebook-oldalán rengeteg információt és érdekességet találni a témáról.

A tavasz beköszöntével ezekben a napokban, hetekben ébredeznek a méhek hazánkban, ami több kérdésnek is aktualitást ad. Hogyan telelnek a méhek Magyarországon? Hogyan kezdik a tavaszt, mire lenne szükségük? Milyen, akár a túlélést és a szaporodást veszélyeztető helyzetbe sodorja őket a feje tetejére állt időjárás?

A 24.hu kérdezte Dr. Kovács-Hostyánszki Anikót, a beporzás-ökológia szakértőjét, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársát.

 

> > A teljes interjú ITT OLVASHATÓ. < <

 

24.hu nyomán magyarallatvedelem.hu, fotó: ARNE DEDERT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

KAPCSOLÓDÓ

Tízezer méhecskét fogott be és szállított biztonságos helyre a zuglói főtörzszászlós!

Erik

Veszélyben a méhek – Fertőző betegség miatt zárlatot rendeltek el

Viki

Méhek nélkül nincs élet – A MATE munkatársának gondolatai a méhek világnapján

Marci