A TiszaTV Tiszta Hang 2025. december 4-i podcast adásában Magyar Péter pártelnök Gajdos Lászlóval, a Tisza nyíregyházi képviselő-jelöltjével, állatvédelmi szakpolitikusával, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójával beszélgetett.
A podcast adásban számos kérdésről esett szó és nem kerülhették meg az állatvédelem kérdését sem, amire ugyan csak pár percet szenteltek, mégis érdekes következtetéseket lehet levonni belőle. Konkrét szakpolitikai kérdésekben Gajdos László nem tudott megnyilvánulni, látszik, hogy ő még csak ismerkedik ezzel a területtel, hiszen szakmai tapasztalatát az állatkert vezetésével szerezte, az állatvédelemben eddig aktív szerepet nem vállalt.

Úgy fogalmazott például
„állatot tartani muszáj, mert anélkül nem élet az élet, ezt mondom mindenkinek.”
Aztán hozzátette, hogy azért valami kontrollt szabni kell, hogy jó körülmények között tartsunk állatot és
„nekünk se legyen teher”.

Azt is elmondta, hogy tapasztalata szerint
„a kutyák között is van nagyon sok kóbor kutya, amivel csak az önkormányzatok foglalkoznak.”
A civil állatvédőket is meglehetősen furcsán ítéli meg, holott mindenki tudja, hogy ők jelentik a hazai állatvédelem szívét-lelkét.

„Nagyon sok lelkes, kedves, aranyos ember tart fenn állatmenhelyet, mert szereti az állatot. De az nem elég szeretni az állatot, ahhoz érteni is kell, meg lehetőség kell, hogy jól tartson.
Na most egy csomó ember lelkesedésből csinálja, ezt át kellene gondolni.”
Ezután felveti, hogy megyei szinten központilag, államilag finanszírozott menhelyekre lenne szerinte szükség, mert hogy
„sok helyen nincs megfelelő szakember, csak lelkesedés.”
Az államilag finanszírozott, megyei központú menhelyekkel azonban pont a civilek alól húznák ki a talajt.

A jelenlegi kormány állatvédelmi munkáját hosszasan méltatta a Tisza politikusa, hangsúlyozva, hogy nagyon jó alapok vannak most is.
„Itt elkezdődött ennek a kormánynak az idején egy nagyon jó munka és ezt azért nem szabad kidobni az ablakon, kiváló emberek csinálják és kiváló munkát végeztek” – hangsúlyozta.
A közel egy órás podcast adásban Gajdos László az állatjóllét területén felvázolt tervekről is beszélt. Ebből egyértelmű, hogy elsődleges cél – elhangzottak szerint több tízmilliárd forintos államháztartási forrásból – az állatkertek fejlesztése lenne, az állatvédő civil szervezetek munkájának segítése e mellett még nem került eddig napirendre kommunikációjukban.
Magyar Állatvédelem


