Image default

Egy lépéssel közelebb a mamuthoz: génszerkesztéssel sikerült gyapjas egereket létrehozniuk kutatóknak!

Egy lépéssel közelebb a mamuthoz: génszerkesztéssel sikerült gyapjas egereket létrehozniuk kutatóknak!

Komoly mérföldkőhöz ért el a Colossal Biosciences a kihalt állatok rekonstrukciójában, a cégnek a közelmúltban génszerkesztéssel sikerült gyapjas egereket létrehoznia – írja a The Independent forrásaira hivatkozva a 24.hu. 

A vállalat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy genetikai beavatkozásokkal élő állatokból alakítsanak ki olyan élőlényeket, amelyek kihalt rokonaikra hasonlítanak.

A csapat többek között a gyapjas mamutot „támasztaná fel”.

A jégkorszak ikonikus óriásának utolsó populációja mintegy 4000 évvel ezelőtt pusztult ki a ma Oroszországhoz tartozó Vrangel-szigeten.

A Colossal Biosciences 2021-ben jelentette be a mamuttal kapcsolatos terveit, majd a dodó és a tasman tigris esetében is hasonlót fogalmazott meg. A cég szakemberei azon dolgoznak, hogy azonosítsák az érintett állatok kulcsfontosságú tulajdonságaiért felelős géneket, és ezeket átvigyék közeli, élő rokonaikba.

Sokan kritizálják a tevékenységüket

A megközelítésnek állítólag lenne természetvédelmi haszna, a rekonstruált gyapjas mamut tundrára való visszatelepítésével például olyan állat jelenhetne meg a térségben, amely ökoszisztéma-mérnökként formálhatná a tájat. Az elképzelésnek ugyanakkor rengeteg kritikusa van. Gyakori ellenérv, hogy nem valódi feltámasztásról van szó, a génszerkesztett állatok pedig nem biztos, hogy elboldogulnának.

A Colossalt mindez nem tántorítja el. A vállalat március 4-én bejelentette, hogy úgy hajtottak végre génszerkesztést hét egérembrióban, hogy vastag bundával bíró állatok fejlődjenek ki. A kísérletről tanulmányban egyelőre nem számoltak be.

Vincent Lynch, a Buffalói Egyetem biológusa, aki nem vett részt a projektben, technológiailag lenyűgözőnek látja az eredményt. A kutatók az 1970-es évek óta foglalkoznak egerek géntechnológiával, de az új módszerek, így a CRISPR, sokkal hatékonyabbá és egyszerűbbé teszik a beavatkozásokat.

A Colossal munkatársai az egerek DNS-adatbázisát elemezve azonosították a szőrszerkezettel és a zsíranyagcserével kapcsolatos géneket. Azért esett a választás erre a két vonásra, mert ezek feltételezhetően a hidegtűréssel hozhatók összefüggésbe. Ez a tulajdonság pedig rendkívül fontos volt a mamutoknak.

A csapat egyelőre egerekre fókuszált, hogy megerősítsék a technológia megbízhatóságát. A végső cél az, hogy a gyapjas mamutok legközelebbi mai rokonainál, ázsiai elefántoknál hajtsanak végre hasonló génszerkesztést – jegyezte meg a híroldal.

(Forrás: The Independent / 24.hu)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Amerikai mamut agyarát találta meg egy texasi vadász

Erik

Horgászás közben akadt egy orosz kislány százezer éves mamut lábszárcsontokra

Erik

130 ezer éves mamutborjút boncoltak fel orosz tudósok

Erik