Egy újabb kis életért folyik most a küzdelem a Mályi Madármentő Állomáson: június 30-án érkezett hozzájuk egy fiatal gólya Bodrogkeresztúrról, aki kiesett a fészekből, és súlyos sérüléseket szenvedett.
A madárka állapota lesújtó volt. Mindkét lába erőtlenül lógott, nem tudott felállni, enni vagy inni. A madármentők minden tőlük telhetőt megtettek, és hat hosszú, gyötrelmes nap után végre sikerült talpra állítaniuk őt. Bár járni, lépni még most sem tud, már az is hatalmas előrelépés, hogy képes megállni – s ezzel a kis gólya kedve is látványosan javult. Elkezdett „beszélni”, csivitelni – mintha csak el akarná mesélni, min ment keresztül.
Etetni és itatni továbbra is kézzel kell, hiszen ha előrehajol, elveszti az egyensúlyát, és összeesik. Ápolói óvatosan gondoskodnak róla, és minden nap reménykednek, hogy állapota javulni fog.
Korábban már történt csoda
A madármentők soha nem adják fel. Emlékeznek egy korábbi mentésre, amikor a „vissi kis gólya” bizonyította: a pokol kapujából is van visszaút. Ez a mostani kis gólya is esélyt kapott, mert hisznek benne, hogy a szeretet, a türelem és az odaadás csodákra képes.
A videó IDE kattintva érhető el.
A Mályi Madármentő Állomás munkája példamutató – minden egyes megmentett élet egy újabb győzelem a remény oldalán.
Magyar Állatvédelem


