Image default

Halott mamája mellett találták az apró mezei nyuszit – már biztonságban van a Tüskevárnál!

Halott mamája mellett találták az apró mezei nyuszit – már biztonságban van a Tüskevárnál!

Egy mezei nyuszi kölyökkel és egy sérült sünikével bővült mentőközpontunk létszáma- számolt be róla pár napja közösségi oldalán a Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány.

Mint írták, a nyuszit halott mamája mellett találták, így került hozzájuk.

„A mérleg 205 grammot mutatott, ami egészen komoly kis súly már náluk.  Szegény árva még eléggé meg van szeppenve, de igyekszünk vigyázni rá és bízunk benne, hogyha eljön az ideje ő is mehet vissza a Természetbe.” – jegyezte meg az Alapítvány.

Idén eddig 34 sünt mentett meg és engedett szabadon gyógyultan a Tüskevár Alapítvány!

„Idén rengeteg sün érkezett hozzánk segítségért. Luca asszisztensünk idén eddig 34 sünit engedett szabadon, akik szépen felgyógyultak, vagy elérték a megfelelő súlyt. Nagyon köszönjük neki a sok-sok munkát.” – írta közösségi oldalán a  Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány.

De még mindig vannak nálunk olyan vendégek, akik lábadoznak, és vannak állandó lakóik is, köztük a különleges Háromláb uraság – tették hozzá.

Lehetőség van az Alapítványnál a sérült, beteg állatok virtuális örökbefogadására is!

Mint írják, a virtuális örökbefogadással nemcsak a munkájukat támogatod, hanem hozzájárulsz mentettjeik élelmezéséhez és kezeléséhez is!

Nézz be az oldalukra, és fogadj örökbe virtuálisan!
https://tuskevarorokbefogadas.hu/allatka/suni-csalad/

Ha közvetlenül szeretnél utalni: 11600006-00000000-83429521

Ha pedig hívással vagy SMS-sel támogatnád őket: 13600/90 500 Ft/db

(Forrás: Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő Alapítvány)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Nagy a baj! A mezeinyúl-állomány 80-90 százaléka elpusztulhat egy vírus miatt Békés vármegyében

Eszti_mav

Húsvét alkalmával mentették meg egy sérült nyuszi életét a Sukorói Vadmadárkórházban!

Erik

Halálos állatbetegség terjed a magyar nyulak között

Eszti_mav