Teljesen felépült és hazatért Bulgáriába Mónika, a Hortobágyon sörétes puskával tavaly meglőtt kerecsensólyom
Közel egy évvel azután, hogy sörétes puskával lelőtték a Hortobágyon, a Mónikának elnevezett tojó hazatért Bulgáriába – számolt be az örömteli eseményről a MME – Magyar Madártani Egyesület.

Mint írták, tavaly júliusban adtak hírt, a fiatal kerecsensólyomról, akit ismeretlen elkövetők lőttek meg Hortobágy térségében. A bolgár gyűrűs madarat röpképtelen állapotban találta meg a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) Természetvédelmi Őrszolgálata.
Mint kiderült, a „Mónika” névre keresztelt fiatal tojót a Green Balkans munkatársai nem sokkal a lelövése előtt engedték szabadon Bulgáriában, visszatelepítési programjuk részeként.
A madarat a Fővárosi Állat- és Növénykertbe szállították, ahol a röntgenfelvételek alapján kiderült, hogy sörétes puskával lőtték meg. Az Állatkert állatorvosai a madarat megműtötték és állapotát stabilizálták. Mónika ezt követően a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak felügyelete alá került. Szabadon engedésének lehetősége is felmerült, azonban a szakemberek ezt végül elvetették, így a telet nálunk töltötte.
Mónika igazi túlélő
Mónika igazi túlélő: közel egy évvel lelövése után néhány nappal ezelőtt átadták a bolgár kollégáknak, akik sikeresen visszaszállították Bulgáriába. A bolgár kerecsensólyom-állomány rendkívül sérülékeny: 2025-ben mindössze hat foglalt territóriumot regisztráltak, így a visszatelepítési program jelenti az egyetlen esélyt a faj újbóli megtelepedésére az országban.
A tojó kerecsensólyom felépülése nemcsak önmagában jelent hatalmas sikert, hanem a bolgár állomány számára is komoly jelentőséggel bír, hiszen a tervek szerint bevonják a bolgár kerecsensólyom-tenyésztési programba, ahol várhatóan számos kerecsenfiókának adhat életet.
Mint írták, a Hortobágy térsége, ahol a sérült kerecsensólymot megtalálták a LIFE SakerRoads (LIFE21/NAT/HU/101074704) projekt egyik kiemelt területe. Az Európai Unió és a magyar állam által támogatott projekt célja, hogy megállítsa és megfordítsa ezen ikonikus madarunk populációjának csökkenő tendenciáját hazánkban, az észak-alföldi régióban.
Az 1980-as évek óta Magyarországon eddig 23 kerecsensólyom került meg biztosan lelövés következtében. Bár az elmúlt 15 évben az esetek száma csökkent, sajnos még mindig előfordul, hogy ez a fokozottan védett sólyomfajunk is áldozatul esik ezen illegális cselekményeknek. Sürgetjük, hogy ilyen és az ezekhez hasonló természetkárosítási ügyekben a bűnüldöző szervek hatékony nyomozást folytassanak és mielőbb bíróság elé állítsák az elkövetőket – tették hozzá.
(Forrás: MME – Magyar Madártani Egyesület Szerző: Gócs Kata, Vasvári Babett, Fotók: Gócs Kata, Angelina Yaneva)
Magyar Állatvédelem


