Dr. Vetter Szilvia PhD. az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ vezetője Törökországban, a Nagymacska Parkban járt, tapasztalatait a legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg:
„Míg a kóborállatok kezelésében – bár nem értek vele egyet – találtam számomra értékelhető vonásokat, a nagymacska park inkább szomorúvá tett. Hozzáteszem: nem értek a nagymacskák tartásához, de az erősen letargikus viselkedés feltűnt, és az is, hogy egyetlen szál növény! sem gazdagította a környezetüket, kizárólag betonból és sárból álltak a kifutók. Volt például olyan kifutó, ahol bár teljes mértékben beesett az eső, de sehova nem tudott az állat visszahúzódni előle.
Nem véletlen, hogy a világ számos országát állatvédelmi szempontból értékelő Animal Protection Index 2020-ban
Törökországot az állatvédelmi szempontból nem túl kedvező “D” kategóriába sorolta, akárcsak Romániát és Oroszországot.
Ennek oka Törökországban alapvetően a haszonallatokkal és a vadon élő állatokkal kapcsolatos állatjólléti problemakban, hiányos szabályozásban rejlik. Viszont meg kell azt is jegyezni, hogy az elmúlt tíz évben egyértelműen inkább előre léptek, mint hátra, igyekeznek az uniós országokhoz felzárkózni.
Ti mit gondoltok?”
Magyar Állatvédelem, fotók: Vetter Szilvia Fb