Image default

Irtó cuki a gyömbérszínű albínó fóka, de nehéz élete lesz

Egy rendkívül ritka, magányos élet előtt álló albínó fókát kell újra befogadniuk szibériai biológusoknak, akik attól tartanak, hogy kolóniája elutasítja majd.

A kék szemek és a vöröses bunda különbözteti meg a fiatal kölyköt a szibériai Okotszki-tengerben lévő fóka csapat többi tagjától, és a kutatók szerint ezek a ritka tulajdonságok elegendőek lehetnek ahhoz, hogy a többi fóka elkerülje. A szakértők szerint egy a százezerhez az esélye annak, hogy egy olyan albínó fóka szülessen, mint a “rút kiskacsa” – ahogy a kutatók nevezték -.

A Tyuleny szigetén élő természetvédelmi kutatók szerint

az albínó fókáknak nagyon rossz a látásuk, és esélyük a felnövekedésre és a szaporodásra kicsi vagy nulla.

Volt egy másik fóka is, amelyik ugyanezen a kis szigeten született hasonló tulajdonságokkal egy évtizeddel ezelőtt. Őt a költőhelye elutasította, és a biztos halállal nézett szembe a vadonban. A Nafanya névre keresztelt, kitaszított kölyköt megmentették. Később egy akváriumba vitték Oroszország Fekete-tengeri partvidékére, ahol lelkes online követőkre tett szert.

Egy évtizeddel később a kutatók arra várnak, hogy kiderüljön, vajon Rút kiskacsát is hasonló módon kell-e majd megmenteni.

Vlagyimir Burkanov tengerbiológus, aki a Tyluney és a környező Kuril-szigeteken természetvédelmi kutatásokat végző csoport tagja, elmondta, hogy a ritka kölyök számára van remény, annak ellenére, hogy a többi fóka elutasító magatartást tanúsít.

“Ez a kölyök jól tápláltnak tűnik, és nagyon aktív volt, tehát az anyja nyilvánvalóan sok tejet adott neki” – mondta Bukanov.

“A többi fóka kissé aggasztó módon nem fordít rá túl nagy figyelmet, tehát valami nincs egészen rendben vele. De nem üldözik vagy harapdálják.”

Korábban a közeli Bering-tengerben élt egy másik ismert albínó fóka. Dacolva az esélyekkel, öt-hat éves korára érett bikává nőtte ki magát. A fókát azonban nem fogadták el teljesen. A megfigyelt szaporodási időszakból kihagyták, és a “Legényemberek sziklájára” száműzték.

Independent – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

A vízi élővilág 95 százaléka elpusztult a kamcsatkai ökológiai katasztrófában

magyarallatvedo

Bébifóka szökött be egy új-zélandi család otthonába

Marci

Két tucat oroszlánfóka pusztult el az Argentín partoknál madárinfluenza miatt

Erik