Image default

250 ezer kóbor állat egy nagyvárosban – hová vezet ez?

Dr. Vetter Szilvia PhD. az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ vezetője Törökországban járt, tapasztalatait a legnagyobb közösségi oldalon osztotta meg:

„Isztambulban a becslések szerint 100.000-nél több kóbor kutya, és 150.000-nél több kóbor macska él, amelyek látszólag háborítatlanul élnek együtt az emberekkel.
➕ Egyfelől olyan érzésem volt a szemmel láthatólag jó karban levő, sokszor inkább túltáplált állatok kapcsán, hogy nem is kóborok, inkább a “közösség állatainak” nevezhetők – a COVID járvány alatt például a helyi hatóságok feladatul kapták az állatok ellátását! Olyan helyekre is beengedik őket (ruhaüzletek, éttermek), ami nálunk nehezen elképzelhető lenne…
➖ Másfelől viszont számos, ellenük irányuló állatkínzásos esetre derült fény az elmúlt években. Szó szerint össze-vissza etetik őket, hol szemetet, hol gyorséttermi ételt, hol akármi mást kapnak, főleg – a néha borjú méretű! – kutyákon lehet látni ennek az életmódnak a hatásait. És akkor még nem beszéltünk az esetleges harapásos és közlekedési balesetekről, fertőzésveszélyről…

Ti mit gondoltok?”

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Három labrador mentett ki 14 embert a vízből egy olasz strandon

Marci

Vádemelés: légpuskával lőtt az udvarra tévedt kutyára az állatkínzó

Marci

Ovádi Péter: Olyan jogi környezetet teremtünk, ami nem kedvez a szaporítóknak

Eszti_mav