A houstoni rendőrség egyik K-9-es kutyája a héten hőgutában halt meg, miután egy olyan járőrkocsiban hagyták, amelyben a motor váratlanul leállt. A hatóság szerint egy másodlagos biztonsági rendszer is meghibásodott, ez okozta a tragédiát.
A rendőrség “tragikus balesetnek” nevezte a halálesetet, és azt mondta, hogy Aront, a 4 éves kutyát, aki másfél éve volt a rendőrségnél, hétfőn egy “működő, légkondicionált járőrkocsiban” hagyták.
Amikor Aron kutyavezetője visszatért a járműhöz,
“észrevette, hogy a motor leállt, és Aron bajba került”
– áll a rendőrség közleményében. A kutyát egy sürgősségi állatorvosi klinikára vitték, de végül hőguta következtében elpusztult – közölték a houstoni hatóságok.
A helyi rendőrség szerint a K-9-es társnak a járműben hagyása “szükséges és bevett gyakorlat”, amikor a kutya “nem vesz részt aktívan a rendőri munkában”.
Ha működik a rendszer, nem történhet baj – de nem működött
Elmondták, hogy a rendőrség K-9-eseket szállító járművei olyan rendszerrel vannak felszerelve, amely
“értesíti a kutyavezetőt, megszólaltatja a kürtöt, bekapcsolja a hűtőventilátorokat, és lehúzza az autó ablakait”,
ha a jármű valamilyen okból kifolyólag leáll. “Ebben az esetben ez nem történt meg” – áll a közleményben.
A hivatal azonnali és rendkívüli vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, mi romlott el a járműben. A K-9-es kutyákat szállító összes járművet is ellenőrzik, hogy a rendszerek megfelelően működjenek – közölték.
Így búcsuztak Arontól kollégái:
In memory of HPD K9 Aron.
End of Watch: June 12, 2023#Neverforget pic.twitter.com/v6tIiiUnD4
— Houston Police (@houstonpolice) June 16, 2023
Aki a teljes szertartást szeretné megnézni, ezt a hosszabb videóz nézze meg. Megható:
Memorial Services for Fallen HPD K-9 Officer Aron https://t.co/jBJrEwNiIS
— Houston Police (@houstonpolice) June 16, 2023
Mint mi is megírtuk, a kutyáknál fokozottan fennállhat a hőség okozta sérülések kockázata, különösen mivel a kutyák nem izzadnak úgy, mint az emberek, és elsősorban zihálással kell hűteniük magukat.
Aron nem az első K-9-es aki idén meghalt a biztonsági rendszer állítólagos meghibásodása miatt. A georgiai hatóságok éppen a múlt héten jelentették be egy másik K-9-es társuk halálát.
Chase-t, a Cobb Megyei Rendőrség K-9-esét június 5-én találták meg egy járőrkocsiban, miután a járműben hagyták, miközben a rendőrök egy középiskolában tervezett, aktív lövészetet oktató gyakorlaton vettek részt – közölte a hivatal.
Állítólag ellenőrizték a kutyát
A rendőrök óránként 15 perces szünetekben ellenőrizték K-9-es társaikat minden 45 perces edzés között – közölte a hivatal.
A rendőrség szerint egy ellenőrzés után valamikor a jármű légkondicionáló rendszere meghibásodott. Az előzetes információk szerint más biztonsági rendszerek sem aktiválódtak megfelelően, és a járműben gyorsan emelkedett a hőmérséklet – közölte a rendőrség.
Chase-t egy közeli sürgősségi állatorvosi klinikára vitték, de már nem tudták megmenteni – közölte a rendőrség, amely fogadkozott, hogy kivizsgálja a “szörnyű esetet”.
NBC – Magyar Állatvédelem