5 ezer kék vércse éjszakázott egyszerre a Hortobágyon!
Megdőlt a tavalyi rekord! Idén még több kék vércsét figyeltek meg kollégáink – számolt be az örömteli hírről a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Mint írták, a tavalyi szeptemberi rekordot megdöntve, az idei évben is rekord mennyiségű kék vércsét figyeltek meg a szakemberek szeptember közepén. A Kárpát-medencében először lépte át az őszi gyülekezés során számolt
kék vércsék mennyisége a 20 000 példányt, amit összesen 65 helyszínen észleltek.
A közel huszonöt éve tartó szinkronszámlálások során még soha sem észleltek ennyi madarat a természetvédelmi szakemberek. A legnagyobb éjszakázóhely a Hortobágyon alakult ki, ahol
5000 madár gyűlt össze.
Az ekkora méretű gyülekezőhely szintén példátlan a felmérések kezdete óta.
A Magyarországon átvonuló példányok elenyésző része költ nálunk, többségük a tőlünk keletebbre kiszélesedő nyílt, sztyeppi élőhelyeken fészkel és csak a vonulás során érintik a Kárpát-medencét. A most tapasztalt kiugróan nagy mennyiségek mutathatják, hogy az idei évben a költési siker mértéke átlagon felüli volt, de azt sem lehet kizárni, hogy a faj őszi vonulási útvonala változik és egyre több madár választja a Kárpát-medencét az őszi gyülekezés során.
A vércsék őszi gyülekezőhelyein heti rendszerességgel történő szinkronszámlálást a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a hazai nemzetipark-igazgatóságokkal együtt végzi.
(Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Fotók: Selmeczi Márton, Schneider Viktor)



