Image default

Kirakta az út szélén a megunt kutyáját, szívszaggató ahogy rohant az autó után – VIDEÓVAL

A felvételen egy mindössze 10 hónapos huskie kutya látható, akit gazdája szó szerint kirak a kocsiból és magára hagy. A kétségbeesett kutya minden erejével szalad az autó után, de annak vezetője – akiről kiderült, hogy egy 68 éves amerikai férfi – minden együttérzés nélkül elhajt a barátjával. – írja a Joy.

A videót, – amin rögzítve lett a férfi szörnyű tette – egy állatvédő készítette, aki elmondta, hogy ezen az útszakaszon hagyják itt általában a kedvenceiket azok, akik megunták őket, így sokat jár erre, hogy egyből segíteni tudjon. A volt gazdát pár nappal később letartóztatták és vádat emeltek ellene állatkínázás vétsége miatt. A férfi 5000 dolláros óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

e s m i e 🌻🌙✨ (@ms.mojorising_) által megosztott bejegyzés

A videót több, mint egy millióan kattintották eddig le, amelynek köszönhetően a kutyus azóta új családra talált. A neve pedig Nanook lett.

magyarallatvdelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Még tart a regisztráció: minden, amit tudnod kell az Állatvédelmi Témahétről

Marci

6 év után került elő az elveszett kutya, majd egy nappal később egy kölyöknek adott életet

Marci

Madárvédelem: már több mint 4 ezer kilométernyi szabadvezeték kapott madárbarát kezelést

Marci