Image default

1400 marhára vár a halál a kisbajcsi telepen – videó

Keservesen bőgnek a tehenek Kisbajcson, ahol mind az ezernégyszáz állat órája meg van számlálva, mivel száz év után ismét járványként terjed a száj- és körömfájás vírusa. Ez a Kisalföld helyszíni riportjából derül ki, melyet a Híradó.hu szemlézett.

A törvény szerint, ahol akárcsak egyetlen marha megfertőződik a veszélyes kórral, az összes állatot el kell pusztítani. Járványveszélyre figyelmeztető tábla jelzi a kisbajcsi marhatelepre érkezőknek a betegséget, kapura függesztve vörös betűkkel az áll, fertőzésveszély miatt zárva.

A tejelő marhák azért bőgnek hangosan, mert éhesek, tőgyüket tej nyomja, már régen meg kellett volna fejni őket, azonban ez most tilos. A tejüket is speciális szabályok szerint kellene megsemmisíteni.

Az ezernégyszáz állat lemészárlását már megkezdték. Lehetséges, hogy nemcsak a marhák élete ér véget, hanem a telepé is – írja a Kisalföld.hu.

A lapnak a telep vezetője elmondta, hogy már elkezdték a fertőtlenítéssel járó munkálatokat. Március 3-án ütötte fel a fejét a baj. Több milliárd forintra rúg a káruk nagysága.

Híradó – Magyar Állatvédelem

címlapkép: Krizsán Csaba – Kisalföld

KAPCSOLÓDÓ

37 év után jelent meg ismét egy súlyos állatbetegség

Eszti_mav

Kártalanítják a száj-és körömfájás sújtotta állattartó telepeket!

Erik

Sorra zárnak be a hazai rezervátumok,állatsimogatók és állatkertek a súlyos járvány miatt – FRISSÍTVE

Eszti_mav