Image default

Mezőberényi kisdiákok figyelhették meg 16 ezer daru esti behúzódását a Fehér-tónál

Mezőberényi kisdiákok figyelhették meg 16 ezer daru esti behúzódását a Fehér-tónál! A darusokaság mellett mintegy négyezer nagy lilik is színesítette a madárkavalkádot.

Január 24-én mezőberényi diákcsoport látogatott el a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő kardoskúti Fehér-tóhoz. Nem jöttek hiába, ugyanis mintegy 16.000 daru esti behúzását követhették nyomon – számolt be az örömteli eseményről a Körös-Maros Nemzeti Park.

Mint írták, a mezőberényi általános iskola 25 fős diákcsoportja 8 kísérővel (pedagógusok és szülők), délután három órára érkezett Kardoskútra, a Lófogó-ér melletti kilátóhoz. Kifejezetten azért jöttek, mert olvasták igazgatóságuk honlapján, hogy milyen szokatlanul sok daru tartózkodik még januárban is a tónál, s szerették volna megnézni, ahogyan estefelé nagy csapatokban behúznak a vízre éjszakázni.

A kilátónál szakvezetőnk már várta a 2. és 4. osztályos tanulókból és kísérőikből álló csoportot. Felmentek a szabadon látogatható kilátóba, ahonnan vendégeink spektívek segítségével, egészen közelről figyelhették a gyülekező madarakat.

A darusokaság mellett mintegy négyezer nagy lilik is színesítette a madárkavalkádot.

A diákok és kísérőik mindannyian nagy lelkesedéssel, érdeklődve szemlélték, ahogyan napnyugtakor folyamatosan érkeztek a darucsapatok a tóra. Ezen az estén mintegy 16.000 daru húzott be a vízre, így látni- és csodálnivaló bőven akadt – jegyezte meg a Nemzeti Park.

Sötétedéskor a csoporttal még ellátogattak a Kardoskúti Madárvonulás Múzeumába, ahol a gyermekek játékos formában bővíthették madárvonulással kapcsolatos ismereteiket. Lelkes látogatóik elmondták, hogy igazán nagyszerű élmény volt számukra ez az estébe nyúló program. Mivel még most, január utolsó napjaiban is szokatlanul sok az áttelelő daru a Fehér-tónál, így további diák- és felnőtt csoportok látogatását is örömmel fogadják – tette hozzá a Park.

(Forrás: Körös-Maros Nemezti Park, Fotó: Palcsek István Szilárd)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Rendkívül barátságosak és imádnak enni a Körösvölgyi Állatpark mentett mókusai

Erik

Elképesztő, mennyi réce érzi jól magát egyszerre ebben a varázslatos magyar nemzeti parkban

Eszti_mav

Nyári bundában tündöklő hermelin bukkant fel a Montág-pusztán

Marci