Image default

Ennyi: Simán betörte a rendőr az autó ablakát, hogy megmentese a kismacskát

Törhet az ablak, ha állatot, vagy gyereket hagysz az autóban! Jelen esetben macskát. Nem, nem csak nyáron veszélyes és felelőtlen őket az autóban hagyni! Ezzel a felütéssel kezdi figyelemfelhívó posztjáz a BRFK.

Bár az áprilisi napok még nem éppen a hőségriadók időszaka, egy felelőtlen cicagazdi akaratlanul is életveszélybe sodorta négylábú barátját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy bejelentést kapott április 2-án reggel:

egy cica mozdulatlanul, ingerekre nem reagálva fekszik egy bezárt autóban, egy pláza mélygarázsában.

A rendőrt a biztonsági szolgálat embere vezette a helyszínre, ahol a teljesen zárt jármű jobb első ülésén egy fehér-foltos cirmos hevert mozdulatlanul, de szerencsére még lélegzett.

Hamar kiderült, hogy az autó már előző este óta a garázsban parkolt. A rendszámot hiába mondták be többször is az üzletközpont hangosbemondójában, a gazdi nem érkezett meg. Miután sehogyan sem tudtak a nyomára akadni, nem maradt más választás:

a sheriff végül betörte az autó ablakát, és kiszabadította a cicát. Betették a rendőrautóba, és azonnal vízzel kínálták, amit a cica boldogan el is fogadott.

Az Állatmentő Liga is gyorsan a helyszínre ért, hogy tovább gondoskodjon az állatról. Időközben megjelent a gazdi is.

Az állatorvosi vizsgálat szerint a cica jól van, komolyabb baja nem esett, de ha még huzamosabb időt töltött volna a kocsiban, a történet könnyen tragikus véget érhetett volna.

Gazdik, figyelem! Néhány fontos tanács, hogy elkerüljük az ilyen eseteket:

• Soha ne hagyj állatot az autóban! Még ha kint nincs is kánikula, az autó belseje gyorsan felmelegedhet.
• Legyen mindig nálad friss víz a kedvencednek, különösen, ha hosszabb útra indulsz vele.
• Ha muszáj megállnod valahol, és nem viheted be az állatot, inkább hagyd otthon – biztonságosabb neki is, nyugodtabb neked is.

A történet szerencsére jól végződött, de emlékeztessen mindenkit: az állattartás felelősség!

BRFK – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Születésnapok sorozata: Arun négy, anyukája pedig húsz éves lett

Marci

Másodszor is kihalás fenyegeti a koalákat természetvédők szerint

Marci

Holtan találtak rá az eltűnt idős férfira, a keresés közben az őt felkutató Mancs kutya megsérült, azonnal műteni kellett

magyarallatvedo