A komondor a magyarság legősibb pásztorkutyája. Az első írásos emlékek már az 1400-as években megemlítenek egy gubancos szőrű kutyát, aki méltóságával, magabiztosságával, termetével magasan kiemelkedett fajtársai közül.
Eredetét tekintve nincs elfogadott tanulmány. Egyesek szerint a kunok hozták be hazánkba, innen ered a Kumandor – Komondor elnevezés is. Maga a név a kunok kutyája, kunok kísérője jelentést hordozza. Nem kizárt, hogy a kunok megjelenése előtt is voltak a Kárpát-medencében ilyen, vagy hasonló fajták.
Az ázsiai eredetet követve kaphat magyarázatot a fajta nyers, erőteljessége és szívóssága, hiszen az őshaza szélsőséges éghajlatához tenyésztették a kunok kutyáikat. A nyáj, a gulya és a ménes mellett teljesítettek őrszolgálatot, a juhász, a pásztor, a csikós oldalán, a hatalmas ( 60-70 cm marmagas) robusztus, megjelenésű, dús szőrzetű gubancos magyar juhászkutya, selyemszőrű farkaseb, pusztai komondor, lompos szőrű komondor vagy csak egyszerűen a KOMONDOR.
Őseink javainak védelmében vezérszerep jutott a komondornak.
Hatalmas termete, tekintélyt parancsoló megjelenése, rendkívüli robbanékonysága, gyorsasága, fáradhatatlan küzdőkészsége a legkeményebb ellenség számára is veszélyt jelentett. A nomád pásztorkodó közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt, őseink legnagyobb kincsüket, az állataikat bízták a komondorra, akinek képesnek kellett lennie és képes is volt akár a gazda jelenléte és irányítása nélkül is megvédeni a rábízott javakat.
Feladata és a gazdák jól-felfogott érdeke kívánta meg a fajta tökéletes tisztán tartását. Az a komondor, aki nem volt képes szembe szállni, a rablóval, farkassal vagy a medvével sikeresen az elpusztult. Így sikerült egy olyan erős, kemény és szívós kutyafajtát kitenyészteni, amely napjainkban is méltán viseli a „kutyák királya” titulust.
A kutyát, mint hűséges társat, a pásztorok nagy becsben tartották, igyekeztek megőrizni a fajta értékeit. Tavasszal, hasonlóan a juhokhoz, a komondort is megnyírták, így az hasonlíthatott a kuvaszhoz, ami némi elnevezésbeli keveredéshez is vezetett, tény azonban, hogy a két nagytestű magyar pásztorkutya fajtát a pásztorember sohasem keresztezte egymással.
A komondor kifejezés írott nyelvi emlékként 1549-ben, Kákonyi Péter hercegszőlői református lelkész, énekszerző Astiages király történetét feldolgozó művében jelenik meg elsőként.
„Pásztor nézi vele, gyermekét szoptatja egy fias komondor, és körül forogja.” – írja a szerző.
A Szegeden 1899-ben megrendezésre kerülő magyar fajták első országos kiállításán egyetlen; Kovásznay Zsigmond gazdaságában nevelkedett kutya volt jelen. Ebből a tenyészetből került azután a Hortobágyra és a Kiskunságra azok az egyedek, akik utódaikkal a későbbiek folyam meghatározták a fajta jellegének későbbi kialakulását.
„Egész testét hosszú, lompos, göndör szőr borítja, mely hosszú koloncokban csüng alá. Fejét és arcát is hosszú bozontos szőr fedi, orra mindig fekete. Az állat mogorva, büntetni nem lehet.” -írta róla Lónyai Géza 1901-ben.
Ez a leírás akár a mai komondorról is szólhatna, ami tökéletesen bizonyítja a fajta „rönkszilárdságát”!
1909-ben Buzzi Géza, kihaló félben lévő fajtaként jellemezte a komondort; az általa szemlézett 200 egyed közül csak 17 volt tenyésztésre alkalmas.
A komondor megmentéséért 1924-ben e fajtával foglalkozók _ a magyar fajták közül elsőként – önálló tenyésztőszervezetet alakítottak. E tudatos tenyésztés következtében 1935-re már 972 egyedet számlálhattak
A komondor erős ösztönei sajnos a háborúk folyamán hátrány jelentettek a fajta számára. A világháborúk szinte kipusztították.
A pusztítás utáni években szemléletváltozás is bekövetkezett a tenyésztésben, mely előtérbe helyezte a küllemet. Míg a század elején elsősorban az ősiség formai és funkcionális megőrzése vezérelte a tenyésztési irányt, a második világháborút követően a küllemi tenyésztés élénkült meg. Ennek következtében a fajta kezdte elveszíteni belső fajta jellegét.
A negyvenes évektől kezdve a szalagos, illetve még finomabb szerkezetű; zsinóros szőrzet kialakítására irányuló tenyésztői törekvés vált irányadóvá. Nőtt a marmagasság, a rámás, nagytestű egyedeket részesítették előnyben. Jellegzetesebbé vált a szőrzet fehér színe, a korábban gyakori krémszínű árnyalat visszaszorult.
A mezőgazdaság változásai miatt a komondor jelentősége, a többi magyar pásztorkutya fajtáéhoz hasonlóan, visszaszorult. A hatvanas évek végén államilag is próbálták segíteni a fajta tenyésztését, kevés sikerrel. Az utóbbi tíz évben évente átlagosan 150-200 komondor kölyök törzskönyvezésére kerül sor, ez pedig nagyon kevés ahhoz, hogy fenntarthassuk a szükséges genetikai változatosságot. A fajta törzskönyve zárt, ami nem kedvez az állomány megújulásának, és a kihalás szélére sodorta a fajtát.
Forrás: Komondor Fajtamentő Alapítvány