Image default

Közel egy év bolyongás után került vissza gazdájához egy németjuhász kutya, a benne lévő chipnek köszönhetően

Közel egy év bolyongás után került vissza gazdájához egy németjuhász kutya, a benne lévő chipnek köszönhetően

A Hargita vármegyei rendőrség alárendeltségébe tartozó állatvédelmi szerv segítségét novemberben kérték, miután egy faoszlophoz kötözve, néhány szalmabála mellett találtak egy kutyát. Az állatnak az sem volt ahová behúzódnia. Miután az illetékes szervek a helyszínre siettek és utánanéztek, kiderült, hogy a németjuhásznak van beültetett mikrochipje – írta a Székelyföld.

Mint írták, az azonosító ellenőrzése után felvették a kapcsolatot a kutya gazdájával, aki körülbelül 50 kilométerre lakott a helytől, ahol az állatot megtalálták. A férfi a négylábú után sietett, amely mint kiderült elkóborolt otthonról, a gazdája pedig már nem is reménykedett benne, hogy megtalálhatja, ugyanis a kutya még februárban tűnt el. A megható történet közzétételével a rendőrség egyúttal felhívta a kutyatartók figyelmét arra, hogy milyen fontos minden ebet azonosítóval (mikrochip) ellátni, s ezáltal nyilvántartottá tenni azokat. Az ebek chipezésére egyébként törvény is kötelezi a kutyatartó gazdákat – írták.

(Forrás: Székelyföld, Kép illusztráció)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

2200 kilométerre és 7 év eltelte után találták meg az elveszettnek hitt macskát

Marci

Több mint 1200 bajbajutott kutya hazatérését segítette tavaly a Mol

Eszti_mav

Szívmelengető hazatérés: több év után került elő Maszat, aki egyből felismerte családját

Marci