Image default

Több mint 30 000 kutya és macska ivartalanítása valósult meg 2021 óta állami támogatásokból

Az állatvédelemért felelős kormánybiztos és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által biztosított támogatásokból, több mint 30 000 kutya és macska ivartalanítása valósult meg 2021 óta – írja közleményében az alapítvány.

Óvatos becslés szerint is mára milliós nagyságrendre tehető a meg nem született kóbor állatok száma az elmúlt négy évben indított országos ivartalanítási programoknak köszönhetően

– 2025-ben a program még nagyobb lendülettel folytatódik!

A hazai állatvédelemben kiemelt fontosságú az ivartalanítás, hiszen ezzel megelőzhető a nem kívánt szaporulat, vagyis a kóbor állatok számának növekedése. Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos 2021 óta dolgozik az országos szintű ivartalanítási programok bővítésén és fejlesztésén. 2023-tól a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány is aktívan részt vesz ezekben a programokban, szoros együttműködésben a Kormánybiztosi Titkársággal.

Mindennek eredményeként

az elmúlt négy évben több mint 900 millió forint felhasználásával közel 30 000 kutya és macska esett át ivartalanításon. 2025-ben további nagyszabású tervek megvalósítása várható e téren.

A kóbor állatok számának csökkentése kiemelt állatvédelmi célkitűzés, amelynek érdekében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos vezetésével számos országos ivartalanítási program valósult meg államháztartási forrásból. 2025-re az állami támogatásokból ivartalanított kisállatok száma meghaladta a 30 000-et.

2021: A Magyar Falu Program keretén belül több mint 20 000 ivartalanított állat

2021-ben a Magyar Falu Program „Felelős állattartás elősegítése” pályázati kiírás keretében több mint 650 millió forint állt rendelkezésre, amelyből több mint 20 000 kutya és macska ivartalanítását, oltását és transzponderrel való megjelölését végezték el programban résztvevő 5000 fő alatti településeken.

2022: Civil szervezetek támogatása 500 millió forint keretösszegű pályázattal

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. által meghirdetett pályázati felhívás keretében a civil állatvédő szervezetek számára 500 millió forint állt rendelkezésre. A társállatokkal foglalkozó nyertes szervezeteknek legalább 200 000 forint értékben kellett ivartalanításra fordítaniuk a támogatási összegekből, ennek eredményeként több mint 1300 állat ivartalanítására került sor.

2023: 49 millió forintnyi egyedi támogatás ivartalanítási programokra

A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 49 millió forintos támogatást biztosított civil állatvédő ernyőszervezetek és az Állatorvostudományi Egyetem ilyen irányú céljaira, amelyből 2 130 állat ivartalanítása valósult meg.

2024: Állatvédő civil szervezetek támogatás 500 millió forint keretösszegű pályázattal, valamint 72 millió forint ernyőszervezetek ivartalanítási kampányára

Tavaly a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével 500 millió forintos pályázatot hirdetett az Igazságügyi Minisztérium az állatvédő szervezetek számára. A támogatásban részesülő, társállatokkal foglalkozó szervezeteknek az igényelt összeg legalább 20%-át kötelezően ivartalanításra kellett fordítaniuk, melynek értelmében minimum 100 millió forintból közel 3600 kutya és macska ivartalanítását tudták finanszírozni.

2024. év végén a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 72 millió forintot biztosított célzott ivartalanítási programokra, amelyek révén több mint 2500 kutya és macska ivartalanítása vált lehetővé. A támogatással hazai ernyőszervezeteket, mint a KEMÁSZ és MÁOSZ, valamint az Állatorvostudományi Egyetem ivartalanítási kampányát támogattuk.

2025: Erőteljes növekedés várható az ivartalanítási támogatásokban

Ovádi Péter kormánybiztos további kezdeményezéseinek köszönhetően az idei évben újabb országos ivartalanítási programok valósulhatnak meg, az előzetes tervek szerint még több forrás áll majd rendelkezésre az állatvédő szervezetek számára, és ivartalanításra is. A felelős állattartás elősegítése ugyanis nem csupán az egyéni állattartók felelőssége, hanem egyben társadalmi kérdés, közös érdek. Az ivartalanítási programok keretében az önkormányzatokkal és az állatvédelmi szervezetekkel való együttműködés célja az állattartói tudatosság erősítése és a kóbor állatok számának csökkentése valamennyi vármegyében.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Istenes László lett az év sztárállatvédője

Eszti_mav

Ivartalanítási támogatást ajánl fel az Orpheus

magyarallatvedo

Kiemelt küldetés a civil szervezetek segítése és a felelős állattartás népszerűsítése

Marci