Image default

Kutya-farkas hibridet találtak a Déli-Kárpátokban

https://magyarallatvedelem.hu/wp-content/uploads/2023/12/fradi44.webp

Már Romániában is találtak farkas-kutya hibridet. 

Conservation Carpathia Alapítvány közleménye alapján a Déli-Kárpátokban végzett kutatásuk alapján genetikai tesztekkel tudják igazolni a farkasok és a kóbor kutyák kereszteződéséből létrejött keverékfaj létezését. Erről számolt be a maszol.ro.

A Déli-Kárpátokban levett mintákat a szlovén Ljubljana Egyetem laboratóriumában végezték el.

Több éves kuktatás középpontjába kerültek a faraksok

A 2017 és 2020 között végzett kutatásuk alapján elkészült tanulmány figyelmeztet, hogy a keveredés egész Európában veszélyt jelent a farkaspopulációra. Emiatt továbbra is megfigyelés és kutatás alatt tartanák a jelenséget.

Az alapítvány Romániában nagyjából háromezerre becsüli a farkaspopuláció létszámát,

de tudományos méréseket ennek terén nem végeztek. Azt ugyanakkor megállapították, hogy egy száz négyzetkilométeres körzetre nagyjából 2,35 a farkas jut.

Ez alacsonyabb mint például az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban (5-9,8) vagy az olaszországi Appennin-hegységben (4,7). Az arány azonban jóval magasabb mint a Skandináv-félszigeten (0,18), ahol az időjárási körülmények miatt a farkaspopuláció csak most kezd helyreállni.

A Conservation Carpathia úgy véli, európai szinten jelentősnek tekinthető a romániai farkaspopuláció, a Kárpátok viszont továbbra is a legkevésbé tanulmányozott helyi ökoszisztéma Európában.

Ezt olvastad már?

A dél-spanyolországi Andalúzia tartományi kormánya hivatalosan kihaltnak nyilvánította az ibériai farkast a térségben, miután évek óta nem találtak kézzelfogható bizonyítékot a faj jelenlétére a területen. Az 1986 óta védettnek számító farkasok nyomait egy éven át hiába kutatták a dél-spanyolországi régió mintegy kétezer négyzetkilométernyi hegyvidéki területén, ahol a fajmegfigyelési program kutatói dolgoztak. Erről bővebben ebben a cikkünkben lehet olvasni.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Mégsem lehet farkasokra lövöldözni paintball fegyverekkel Hollandiában

Erik

Hamburgerrel „zsarolta” a munkásokat a farkas az építkezésen

magyarallatvedo

Petíciót indítottak, hogy a svájci farkast kilövő vadász letöltendő börtönbüntetést kapjon

Viki