Image default

Kutyáktól volt hangos a Sóstói Múzeumfalu

Kutyakiállítást rendezett a hét végén szombaton és vasárnap a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete Nyíregyházán, a Múzeumfalu területén.

A parasztházak udvarai ideiglenesen átalakultak bemutatóhelyekké, ahol a gazdik vezették a bírák elé kedvenceiket. Természetesen nem csupán azok látogattak el a kiállításra, akik meg akarták méretni kutyáikat fajtatársaikkal, hanem azok is, akik családi programként úgy gondolták, összekötik a kellemest a hasznossal, és körbenéztek, miként is építkeztek és éltek eleink a megye mikrorégióiban.

Derék négylábúakból nem volt hiány, a gazdik általában nyitottak és kedvesek voltak, nemhogy engedték, hogy ismeretlenek barátkozzanak kedvencükkel, de még örültek is annak, ha mások is megsimogatták a négylábúikat.

A kétnapos eseménysorozat keretében gondoltak azokra is, akik nem versenyezni jöttek, így számtalan kísérő program várta a látogatókat.

(Fotók: Dodó Ferenc)

KAPCSOLÓDÓ

„Barátaink az állatok” címmel rendeztek prevenciós foglalkozást a rendőrök

Marci

Ez a kutya minden reggel a postaládán keresztül dugja ki a fejét, hogy köszönjön a szomszédainak

Eszti_mav

A póráz nélkül sétáltatott kutyák miatt ledobta a lovasát, majd egy teherautó elé ugrott egy ló

magyarallatvedo