A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai egy apró állaton segítettek: Olivér, a denevér ma már biztonságban tudhatja magát hála megmentőinek.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint csütörtökön reggel, nem sokkal hét óra után vette észre Dr. Kiss Ádám tűzoltó főhadnagy, hogy egy kis denevér fekszik a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dologház utcai épületének első emeleti függőfolyosóján. Cselekedni kellett, hiszen látszott, hogy az apró bőregér dermedten, lábait lassan emelgetve próbálna biztonságos helyre bújni, ám mozogni már alig tud.
Az egyik irodában hamar elkészült a mentődoboz, az állatkert iránymutatása szerint pedig egy tiszta textildarab is került bele. A kis állatnak ugyanis kell egy kis anyagdarab, amibe kapaszkodhat.

„A denevért csak kesztyűben szabad megfogni! – hívták fel a figyelmet a protokollra, hiszen az ijedt állat haraphat, ami az emberre veszélyes. Az időközben Olivér névre keresztelt denevér percek alatt a mentődobozba került, a doboz pedig a meleg épületbe, ahol az apró állat magához tért, majd átvitték az állatkert állatmentő állomására, ahol gondoskodó, hozzáértő emberek várták” – számolt be a tiszteletre méltó állatmentésről az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
(Fotók: FKI)
magyarallatvedelem.hu