Image default

Letakartuk a buszvezetők szemét – vakvezető kutyás érzékenyítés a BKV-nál

A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány érzékenyítő foglalkozást tartott az óbudai buszgarázsban, hogy közelebbről megtapasztalhassák a sofőrök, hogy milyen látássérült embernek lenni négylábú segítővel az oldalán.

Letakart szemmel, vakvezető kutyával közlekedni nem is olyan könnyű, mint azt elsőre gondolhatnánk – vonták le a tanulságot a buszvezetők.

Az érzékenyítés lényege a belehelyezkedés, hogy a buszvezetők jobban megértsék, átérezzék azoknak a helyzetét, akikkel naponta találkoznak munka közben. Ebben volt az alapítvány partnere a Budapesti Közlekedési Vállalat mintegy harminc buszvezetője – számolt be az alapítvány.

Török Attila elmondta, hogy miután letakarták a szemét, minden bizonytalanná vált. „Amikor a vakvezető kutya vezetett, sokkal lassabban szerettem volna menni. Nagyon elbizonytalanodtam sok helyzetben. Védtelennek éreztem magam. Úgy érzem, nem olyan könnyű megszokni, mint ahogy én azt elképzeltem” – osztotta meg intenzíven átélt első vakvezető kutyás tapasztalatát.

Az épületen belül a fehér bot használatával ismerkedtek a buszvezetők. „Nem gondoltam, hogy ennyire félelmetes dolog vakon közlekedni. Ahogy a fal felé közeledve éreztem a hideget, a sötétet, félelemmel töltött el” – mondta Attila. Nyíriné Kovács Mária, az alapítvány kiképzője elmondta, hogy voltak, akik nem tudták tartani az egyenes irányt, és ez meglepte őket. „Volt bennem egy bizonytalanság érzés, hogy mennyit haladtam és merre felé” – mondta Galicza Ferenc Jánosné buszvezető.

Olivér kutyussal a buszra szállást, az ülőhely keresést és a leszállást próbálták ki a buszsofőrok, ezúttal is letakart szemmel. „A busz a munkahelyem, ott jobban tudtam, hogy hova nyúlok és mit találok” – mondta Galicza Ferenc Jánosné. Farkas Darinka kiképző elmondta, hogy sokan nagyon lassan, félszegen mentek a kutya mellett, akit gyakran le kellett lassítani.

Örömmel hallgattuk, amikor a buszvezetők elmondták, hogy igyekszenek az első ajtóval megállni a látássérült emberek előtt a buszmegállóban, és akár a bemondón keresztül segítenek nekik, hogy elöl ülhessenek le. A végállomáson pedig megengedik, hogy az álló buszon kiképzőink gyakoroljanak tanuló kutyáinkkal – tették hozzá a szervezők.

A több órás foglalkozás végén így értékeltek:

„Hatalmas munka lehet lelkileg meg fizikailag, hogy eljussanak odáig, hogy ilyen magabiztosan tudjanak közlekedni” – mondta Galicza Ferenc Jánosné.

„Le a kalappal a kutyák és a látássérült emberek előtt, hogy ilyen szépen megtanultak közlekedni. Nagyon tanulságos volt a vakvezető kutyás program, sokkal jobban oda fogok figyelni az ilyen emberekre. Kinyitotta a szememet” – mondta Török Attila.

Támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését! 1% adószámuk: 18449149–1–05
Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak hű társra az alapítványnál. A várólistán átlagosan 40-50 fő van. Jelenleg 12 kutya áll kiképzés alatt, és ha minden a terveik szerint sikerül, akkor 30 kölyök fog megszületni náluk ebben az évben, akikből a jövő évben vakvezető kutya válhat.

Forrás: barathegyisegitokutya.hu

KAPCSOLÓDÓ

Nagy a baj: Tarthatatlan állapotok uralkodnak a „vad Keleten”

Viki

Szívbemarkoló jelenet a baleset helyszínén: sírva várja elhunyt gazdáját a kis tacskó

magyarallatvedo

Sikeres lavinakutató vizsgát tett Kerka mentőkutya – VIDEÓVAL

Viki