Image default

Sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Sápi Dóri és társa, Csúzli!

Sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Sápi Dóri és társa, Csúzli!

A hatalmas szél sem állította meg őket: sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Sápi Dóri és Csúzli! – számolt be örömmel a jeles eseményről a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány.


Mint írták, Csúzli hatalmas, de puha lelkű kutya, aki ma megmutatta, milyen magabiztosan és hibátlanul vezeti gazdáját, Dórit. A vizsga nem volt könnyű: erős szél nehezítette a tájékozódást, keskeny járdákon, forgalmas átkelőkön, lépcsőkön és fémrámpákon kellett végighaladniuk, sőt, még egy üzletházon is átszlalomoztak a kihelyezett áruk között és a szűk járdán állt nyitott csomagtartóval egy kisbusz.
„Csúzli igazán kitett magáért, stabil és jókedvű volt, egyenletesen vezetett. Szélben nehezebb hallani a forgalmat, de bíztam benne, és szépen kikerülte az akadályokat” – mondta Dóri, aki egy évvel ezelőtt még nem tudta, hogy korábbi vakvezető kutyája, Fidzsi nyugdíjba vonul és visszakerül hozzájuk Csúzli, akit a családja nevelt. Ez teljesen véletlen és nagyon ritka, hogy ők ennyire passzolnak. „A 20-as éveim elején egy faltörő kos kellett mellém, mint Fidzsi, most pedig meg kellett tanulnom, ahogy Csúzli az én támaszom, én is úgy vagyok az övé” – mondta Dóri.

„Gratulálunk Dórinak és Csúzlinak a sikeres vizsgához, és sok boldog közös évet kívánunk nekik! Köszönjük a vizsgabizottságban végzett munkát Gabelics-Szilágyi Melinda Máriának, Bajnóczi Enikőnek és Farkas Darinkának. Hálásak vagyunk a Sápi családnak, hogy szeretetben felnevelték Csúzlit. Köszönjük Nyíriné Kovács Máriának, hogy odaadással és szeretettel képezte Csúzlit.” – tette hozzá az Alapítvány.

Így támogathatod az Alapítványt

Már felajánlhatod a NAV online felületén az adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz az ügyfélkapudon ide: https://eszja.nav.gov.hu/app/#dashboard
Csak öt percedbe kerül, és támogatást küldesz egy hűséges vakvezető kutyának!
Még egy jó hír! Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldik majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is!
1% adószámuk: 18449149-1-05
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését!

(Forrás: Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Egy hetesek lettek a vakvezető Malina tündéri kiskutyái!

Erik

“Éreztem, hogy a szívünk egyszerre dobbant a város zajával”

Erik

Valószínűleg kiváló vakvezető lesz Dukát, a Baráthegyi érzékeny természetű kutyusa!

Erik