Image default

Elszabadultak a Buckingham-palota lovai, vérben úszva fogták be őket – videókkal

Sajtóértesülések szerint az elszabadult lovak a brit hadsereg egyik legrangosabb ezredéhez tartoznak. A Londonban vágtázó állatoknak így fontos szerepe van állami és közfeladatok ellátásában.

„Szerda reggel lovak szabadultak el a londoni Buckingham-palota környékéről” – adta hírül a 444 a BBC élő közvetítésére hivatkozva. A hatóságok állítása szerint a lovak a brit hadsereg egyik legrangosabb ezredéhez tartoznak, és olyan állami, valamint közfeladatok ellátásában vesznek részt, akár például a koronázás.

Úgy tudni, a rendőrség és a hadsereg a tegnapi nap folyamán együttes erővel kutatták fel a lovakat,
amik teljes felszerelésben okoztak károkat a brit fővárosban.

Az elszabadult lovak hatalmas káoszt okoztak Londonban. Tötbb balesetet is okoztak, egy autó szélvédőjét betörték, legalább négy ember pedig megsérült.

A hatóság közleménye szerint az összes lovat sikerült még szerdán befogniuk. Közülük kettőt a Limehouse-nál található autópályán. Az egyik lovon súlyos sérülés nyomait fedezték fel, de az összes állat orvosi ellátásban részesül.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Íme a bizonyíték, hogy a lovak is tudnak fekve aludni – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Távcsöves puskával lőttek le négy lovat egy felvidéki magyar faluban

magyarallatvedo

Állatkínzási per: Halálra éheztette a lovát és a tetemmel sem foglalkozott a a horti férfi

Viki