Image default

Fagyállóval mérgezik a cicákat Balatonon?

Fagyállóval mérgezik a cicákat Balatonmáriafürdőn, eddig kilenc macska lett rosszul, mindegyik iszonyatos szenvedés közben vesztette életét – írja az ATV-re hivatkozva az AC News. A helyiek tehetetlenek a gonosz emberekkel szemben, egyelőre az is rejtély, hogy ki és miért kezdett macskairtó hadjáratba.

A legutóbbi eset kapcsán Székesfehérvárra vitték a mérgezett kisállatot, de az állatorvoshoz bár mindent megtett érte, nem tudta megmenteni.

„Kilenc cicáról van szó és egy bizonyos körzetben. Én úgy gondolom, hogy bedobálják házhoz. Fagyállóról van szó…”

– vélte Héthelyi Krisztina, a tragikus sorsú kisállat gazdája. A macskatulajdonosok szerint egy jól behatárolható területen történtek a mérgezések. Azt gyanítják, hogy a macskagyilkos is ebben a körzetben lakhat.

Egy másik cicatulajdonos két házikedvencét gyászolja.

„A Negro nevű fekete fiú cicánk mire haza értünk, addigra már alig élt. Remegett, rázkódott, hányt, és aztán szépen lassan elaludt”

– mesélte Gyanó Szilvia. Balatonmáriafürdőn sokan hallottak a macskamérgezésekről. Volt, aki azt mondta, neki az tűnt fel, hogy már alig van macska a településen – írta az atv.hu. Hasonló okok miatt rettegnek a balatonfenyvesi és bélatelepi kutyatulajdonosok, ahol ismeretlenek mérgezett ételt dobnak be a kerítésen a házőrzőknek.

Az AcNews megtudta: az állatorvosok a fagyállóval szemben szinte tehetetlenek. Miközben az édeskés ízű folyadék a központi idegrendszert támadja, heveny veseelégtelenség okoz.

A mérgezett állat remeg, reszket, tántorog, feltűnően sokat iszik.

Amennyiben ezek a tünetek jelentkeznek, azonnal állatorvoshoz kell fordulni, mert a fogyasztástól számítva fél órán belül segíthet az állat hánytatása. Utána már késő, a méreg felszívódik a szervezetbe.

ACNews – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Kitűnő üzlet a kutya- és macskaklónozás Amerikában

magyarallatvedo

Négylábú betörő esett csapdába a Rendőrpalotában

Erik

Civil állatvédőket támogató kampányt indít a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány

Marci