Image default

Az ország első számú múzeuma is az állatvédelem mellé állt

“A Magyar Nemzeti Múzeum igyekszik minél több társadalom számára fontos és nemes ügy mellé állni, és támogatni azokat” – írja közösségi oldalán a Magyar Nemzeti Múzeum. Hozzáteszik, nemrégiben az Elveszett Állatok Alapítvánnyal közösen Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: Álom és valóság címmel rendeztek konferenciát.

Közösen egy jobb jövőért

Az Elveszett Állatok Alapítvány célja az állatok gyógyítása, egészségmegőrzése és rehabilitációja, valamint a természet- és állatvédelmi tevékenységek támogatása. Ezen túlmenően az ismeretterjesztés és az oktatás szintén kiemelt területeik közé tartozik.

A Nemzeti Múzeummal közösen hisznek abban, hogy az emberi közösségek és a természet szoros együttműködése elengedhetetlen a harmonikus jövőért, és egy jobb jövőt csak közösen építhetünk meg.

A konferencia középpontjában a fenntarthatóság

L. Simon László a fenntarthatósággal kapcsolatban a felelősségteljes gondolkodásra hívta fel a figyelmet. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, a fejlesztésekre, a munkahelyek bővítésére és az új gyárakra szüksége van az országnak. Meglátása szerint azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a termőföldeket és az édesvizeket, mint

az ország legfőbb értékeit is meg kell őrizni.

Feldman Zsolt szerint kettősség jellemzi Európát a mezőgazdaságot érintő környezeti kérdésekben. Az Európai Unión belül fenntartható módon gazdálkodunk és állítunk elő élelmiszert – szigorú szabályokat megkövetelve az uniós gazdáktól a természeti erőforrások védelme érdekében. Ezzel párhuzamosan azonban az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint

a világ más részein nem tetten érhető ez a fajta felelősségvállalás a környezet iránt és nem is várja el tőlük Európa.

Példaként hozta fel azt, amikor a globálissá vált kereskedelem révén akár a legtávolabbi földrészekről, nem fenntartható módon előállított mezőgazdasági termény és élelmiszer érkezik hozzánk.

A konferencia előadói között szerepelt levegőkémikus, összeomlás kutató, ökológus, állatorvos, jezsuita szerzetes, a Krisna tudatú hívők közössége egyház elnöke is. Olyan rendkívül fontos témákról volt szó mint a fenntartható fejlődés korlátai, globális polikrízis, remény, kezelések és mellékhatások, lelkiség ét átfogó ökológia.

Magyar Állatvédelem, fotók: Magyar Nemzeti Múzeum Facebook oldala

KAPCSOLÓDÓ

Folytatódik a fekete párduc ügye: Kerecsendnél láthatták a nagymacskát

Marci

8 hónap után találkozott a kutya a katonai kiképzésből hazaérkező gazdájával – VIDEÓ

Marci

Másfél milliárd forintos állami támogatást kap az állatvédelem

magyarallatvedo