Image default

Magyarország 2026-ra a térség állatvédelmi tudományának meghatározó központjává vált

Magyarország 2026-ra a térség meghatározó központjává vált az állatvédelem tudományos kutatásában és oktatásában.

Az elmúlt években önálló, tudományterületeken átívelő egyetemi állatvédelmi kutatóközpont jött létre, intézményes együttműködés alakult ki különösen az állatorvos-tudomány és a jogtudomány között, hét, kifejezetten állatvédelemre vagy állatjóllétre specializálódó posztgraduális képzési irány épült ki az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központjának részvételével, 2024-ben pedig megalakult az Acta Animalia Hungarica, a régió első interdiszciplináris, kétnyelvű állatvédelmi tudományos folyóirata.

A magyar modell széles körű, több egyetemet és tudományterületet összekapcsoló rendszere ebben az értelemben egyfajta szakmai „hungarikumnak” tekinthető. Az Acta négy eddig megjelent lapszámában már 27 tudományos tanulmány látott napvilágot, amelyek térítésmentesen elérhetők a most teljesen megújult honlapon; a folyóirat Facebook-oldalán mostantól rendszeresen bemutatják a kutatásokat és szerzőiket, a szerkesztőség pedig folyamatosan várja az új kéziratokat.

A tudományos utánpótlást ösztöndíjrendszer is támogatja: a Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány hat partnerintézményi posztgraduális képzéshez hirdetett ösztöndíjpályázatára még 2026. augusztus 12-én 24:00 óráig lehet jelentkezni.

Erős műhelyek a régióban – a magyar modell különleges

A térség más országaiban is működnek jelentős állatvédelmi tudományos és oktatási műhelyek. A brnói Állatorvostudományi Egyetemen külön Animal Protection and Welfare tanszék működik, a területhez alap-, mester- és doktori képzés is kapcsolódik. A bécsi Állatorvostudományi Egyetemen önálló Animal Welfare Science egység végez kutatást és oktatást.

A Varsói Egyetem interdiszciplináris Animal Protection mesterszakja a jogot, biológiát és pszichológiát kapcsolja össze, jogi karán pedig 2024-ben létrejött az állat- és természetvédelmi jog önálló kutatóközpontja. A Zágrábi Egyetem Állatorvostudományi Karán külön posztgraduális Farm Animal Welfare képzés működik.

A magyar modell sajátossága ugyanakkor éppen a széles körű, intézményeken és tudományterületeken átívelő együttműködés.

Az állatorvosok és jogászok nem egymás mellett, hanem közös képzésekben, kutatásokban és publikációs fórumokon dolgoznak együtt; ehhez kapcsolódott az elmúlt években a pedagógia, a társadalomtudományok és számos további diszciplína is. Ebben az értelemben a kialakult rendszer egyfajta szakmai „hungarikum”: az állatorvosi és jogtudományi tudás intézményes összekapcsolása, az egymásra épülő képzések, a kutatási infrastruktúra, a tudományos folyóirat és az ösztöndíjrendszer egyetlen, folyamatosan bővülő állatvédelmi tudományos ökoszisztémát alkot.

Megújult az Acta Animalia Hungarica honlapja, elérhető 27 állatvédelmi tanulmány online

Ennek az együttműködésnek különösen jó példája maga az Acta Animalia Hungarica. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának 2024-ben alapított folyóirata az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központjának támogatásával működik, és küldetésében is kiemelten jelenik meg az állatvédelmi jog és az állatorvosi tudományok interdiszciplináris összekapcsolása.

A folyóirat a fenntarthatóság és a One Health, One Welfare szemléletéből kiindulva az ember, az állatok és a környezet közötti kapcsolatok integrált vizsgálatára törekszik. A folyóirat főszerkesztője Prof. Dr. Paulovics Anita, főszerkesztő-helyettese Dr. Vetter Szilvia PhD, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző és Módszertani Központjának vezetője.

Ennek a tudományos építkezésnek újabb állomása, hogy teljesen megújult az Acta Animalia Hungarica honlapja. Az új felületen egy helyen érhetők el az eddigi lapszámok és publikációk, bemutatkozik a szerkesztőség és a tudományos testület, valamint elérhető a szerzői útmutató is. A megújult honlap mellett pedig mostantól Facebook-oldalán is rendszeresen bemutatja a tanulmányokat, azok szerzőit, kutatási kérdéseit és legfontosabb eredményeit.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Eltűnnek a fókák, a jegesmedvék kénytelenek rénszarvasra vadászni – VIDEÓ

Marci

Ilyenek a legjobb barátok: a hatalmas kutyus támogatja a félő cicát az állatorvosnál – VIDEÓ

Marci

Imád az emberekkel önfeledten játszadozni Manó, a nyest – VIDEÓ

Marci