Image default

Majomparkban harapta meg egy makákó a férfit, most élet-halál között van

Majomparkban harapta meg egy makákó a férfit, most élet-halál között van! A férfi az úgynevezett “B-vírussal” fertőződött meg, amely halálozási aránya 70%.

Ritka vírust kapott el egy ember Hong Kongban, miután megharapta egy majom – írja a Science Alert forrásait idézve a 24.hu. A 37 éves férfit még februárban sebesítette meg az állat, amikor meglátogatott egy tájparkot, amely nagy makákópopulációjáról híres.

Egy hónappal később került kórházba lázzal és zavart tudattal, azóta pedig kritikus állapotban ápolják az intenzív osztályon. Az orvosok szerint a pácienst a B-vírusként is ismert herpesvirus simiae fertőzhette meg, amely jellemzően a makákók vizeletében, székletében és nyálában található meg.

Ez a kórokozó nagyon ritkán betegít meg embereket: az első ismert eset 1932-ben történt, azóta pedig mindössze 50 fertőzöttet azonosítottak, közülük 21 halt meg. A vírus okozta betegség rendkívül veszélyes, kezelés nélkül 70 százalékos a halálozási aránya.

A betegek halálát általában a központi idegrendszerben jelentkező gyulladás okozza, a vírus hatására felduzzadhat az agy és a gerincvelő is. A kevésbé súlyos esetek pedig olyan influenzaszerű tünetekkel járhatnak, mint a láz, fejfájás, kimerültség, izomfájdalom és légszomj.

Bár a B-vírus jelenleg csak nagyon ritkán fertőz meg embereket, a szakértők szerint fennáll a veszélye, hogy a makákók és az emberek közeli együttélése miatt a kórokozó átalakul és alkalmassá válik a hatékony terjedésre emberek között is. Éppen ezért azt kérik mindenkitől, hogy maradjanak távol ezektől az állatoktól.

A makákó

Részben fán lakók, részben a földön élnek; többnyire pár tucat fős csapatokban. Természetes élőhelyeik beszűkülésével nagy csapataik költöztek be különféle emberi településekre (Delhiben már gyakorlatilag megoldhatatlan problémát okoznak). Állati és növényi táplálékot egyaránt fogyasztanak. Jól szaporodnak fogságban is; jól háziasíthatók. Az ösztrusz idején a nőstények ivarszervei erősen megduzzadnak. Vemhességük körülbelül hét hónapig tart. Három-ötévesen válnak ivaréretté.

A vadon élő makákók csoportjainak szerkezete a rokon nőstények szövetségén alapul; a nőstények egyes alcsoportjai együtt indulnak táplálékszerző útjaikra. A rokoni kapcsolatok közül a legfontosabb számukra az anya–lány viszony; a dominancia a születés sorrendjében alakul ki. Az alcsoportokhoz csatlakoznak a hímek is és ők is kialakítják saját rangsorukat, de csoport felépítését alapvetően az határozza meg, hogy a nőstények rokonai, illetve játszótársai-e egymásnak. Az anyák (védelmezőleg) hím kölykeik játékaiba is beavatkoznak, ezért a hímek rangsora részben anyáik rangsorát képezi le – jellemziőket a Wikipedia.

(Forrás: 24.hu, Fotó: RONALD WITTEK – illusztráció)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Felfedeztek egy új majomfajt, de már a kihalás szélén is áll

magyarallatvedo

Az álszent Egyesült Államok továbbra is százszámra vásárolja a makákókat az állatkísérletekhez

Erik

Cukiság: tigriskölyök hátán lovagol a majombébi – VIDEÓ

magyarallatvedo