Image default

Saját társa is Mancsnak, a magyar csodakutyának köszönheti az életét

Ki ne hallott volna Mancsról, a miskolci Spider Mentőcsoport legendás kutyájáról? A világ számos pontján vetették be sikerrel természeti katasztrófák után, és itthon is számos mentés fűződik a nevéhez. A hős német juhász tizenhat évvel hunyta le örökre szemét, gazdájával, Lehoczki Lászlóval emlékezett meg róla és hőstetteiről a Bors.

Mai napig etalonnak tartják Mancsot, aki kölyök korában saját maga választotta ki társának Lehoczki Lászlót, egyszerűen a nadrágjába kapaszkodott. Nem csak társak lettek, de együtt is dolgoztak, hiszen gazdája elég hamar felismerte rendkívüli tehetségét. Így indult a legendás sikertörténet: a miskolci Spider mentőcsoport tagjaként 1998 és 2005 között a világ számos nagy természeti katasztrófájánál, többek között Egyiptomban, Görögországban, Indiában, illetve Olaszországban, Kolumbiában, Venezuelában, valamint Salvadorban, Algériában, Tajvanon, ezen felül Romániában, Ukrajnában vagy éppen Szlovákiában is kutatott túlélők, áldozatok után.

Nem túlzás azt mondani, hogy több száz ember köszönheti neki az életét világszerte és itthon is.

Már egész kis korában lehetett látni, hogy rendkívüli képességei vannak, a személykeresésre kezdtünk tréningezni – mesélte a Borsnak Lehoczki László, a Spider mentőcsoport vezetője.

– Abban is különleges volt, hogy víz alatti holttestet is tudott jelezni, a romok alatt rekedt emberekről tudatta, hogy életben vannak-e még vagy már meghaltak. Ez a képessége tette különösen alkalmassá Mancsot a földrengések utáni mentéseknél a túlélők eredményes keresésére – osztotta meg a Borssal a mentőskutyás szakember.

Bizalom mindenek felett

– Elődei jó tanárai voltak, rengeteget tanult tőlük. Egy mentőkutyánál azt gondolom 20 százalék, ami az ősöktől van, a többi az emberi tényező, hiszen ők élő műszerek, érteni és alkalmazni kell a jelzésüket, viselkedésüket. A mi kapcsolatunk a bizalomra épült, teljesen megbíztunk egymásban, imádott dolgozni, öröm volt vele a munka.

Emellett persze családtag is volt, otthon játszott, házat őrzött, vagy csak pihent mellettem

– fejtette ki László.

S ha már a bizalomról volt szó, László azt is elmesélte, hogy bizony volt olyan is, amikor az ő életét is megmentette Mancs. Amikor 1998-ban az olaszországi Sarnora lezúduló és földig romboló sárlavina után kutattak túlélők után. Gazdája előreküldte Mancsot felderíteni, de a mentőkutya meg sem mozdult, nem hallgatott a vezényszóra, ami előtte sosem fordult elő. Prüszkölt, rázta a fejét, sőt arrébb akarta Lászlót hívni az üregtől. Majd hatalmas robbanás rázta meg a környéket, Mancs ezért tagadta meg a parancsot, ezzel megmentve mindkettőjük életét.

Hatira megmentésével lett világhírű

Bár az első nemzetközi bevetésükön, Kairóban Csepivel és Vikinggel 72 embert jeleztek a romok alatt, de a világhírt Törökország legpusztítóbb földrengése utáni mentése hozta el számukra. A katasztrófa 17 000 halálos áldozatot követelt, közel 250 000 épület omlott össze vagy rongálódott meg. A katasztrófát követően 21 ország mentőcsapatai érkeztek Izmitbe, hogy a romok alatt rekedtek és a sebesültek mentését megkezdjék. Három és fél nappal a katasztrófa után már sokan feladták a keresést, nem láttak esélyt arra, hogy túlélőt találjanak.

Mi nem adtuk fel, Mancs jelzett több halottat, majd egyszer csak élőt jelzett, egy kislány volt, akit szinte sértetlenül fel is tudtak hozni 82 órával a rengés után

– folytatta a szakember.

– Hatira, a török kislány és családja pár évvel később el is jöttek Budapestre, megköszönni, hogy Mancs megmentette az életét. Sőt, később a lány Debrecenben tanult, a hétvégéket pedig velünk töltötte. Nemrég volt az esküvője, oda is meghívott.

Utánpótlás

A Spider Speciális Mentőcsoportnak természetesen most is nagyon jó kutyái vannak, a kölyköket Mancs vérvonalából is választják. Első utóda Radar volt, aki sok mindent örökölt is híres elődjétől, de sajnos bélcsavarodásban meghalt hat éves korában.

– Mi a kutyáinkat mindig egy jellemző vonásukról nevezzük el, Radar nyilván a hatalmas álló fülei miatt kapta meg ezt a nevet. A mostani kutyám pedig olyan, mintha Mancs lelke költözött volna belé, így a remény, vagyis a Hope nevet kapta. Utánpótlás a családban is van, nevelt lányom, Niki évek óta dolgozik velünk, neki is az élete az életmentés

Könyv jelenik meg Mancsról

Novemberben jelenik meg Lehóczki László tollából, a Mancs igaz története.

A könyvben nem csak Mancs mindennapjairól, hőstetteiről, hanem arról is többet lehet megtudni, hogyan alapította meg gazdája a 90-es évek végén a Spider Mentőcsoportot.

Dózsa Gabriella, Bors

KAPCSOLÓDÓ

Égő autóból mentette ki a kutyát a rendőr

magyarallatvedo

Segítettek az állatbarátok a téli álomból felriadt mogyorós pelén

magyarallatvedo

Sosem gondolnád, Magyarországon hol mentik a legtöbb madarat

Eszti_mav