Image default

Már a repülőn örökbe fogadta a pilóta a Milton hurrikán elől mentett kiscicát

Több jótékonysági szervezet is dolgozott azon, hogy az emberek mellett a bajba jutott állatokat is megmentse a Milton hurrikán által sújtott területekről.

Az egyik ilyen akció során a Southwest Airlines légitársasággal együttműködve, 145 kutyát és macskát ültettek repülőgépre, hogy Floridából Milwaukee-ba szállítsák őket. A hírt a the dodo.com-ra hivatkozva írta meg a híradó.hu.

Az állatok az utastérben utazhattak és nagyon élvezték a repülést. A gép személyzete is gyorsan összebarátkozott velük. A kapitány, Matt Prebish szívét pedig gyorsan elrabolta egy kiscica, Avery.

A pilóta már útközben rájött, hogy nem fog tudni búcsút inteni a cirmosnak, így ahogy leszálltak, felhívta a feleségét, és beleegyezését kérte, hogy hazavigye a kisállatot.

A nő természetesen igent mondott, így Prebish a macskát a leszállást követően, már a gépen örökbe fogadta.

A férfi azt mondta, nagyon boldog, hogy részt vehetett az állatmentésben, és reméli, hogy a floridai menhelyeken így felszabadult helyeken most olyan állatokat tudnak ellátni, akik elvesztek vagy megsérültek a hurrikán ideje alatt.

Híradó – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Így élvezi egy kölyök golden retriever élete első repülőútját

Marci

Szörnyű állatkínzás: piercingekkel, tűkkel teleszurkált kakast sétáltatott a 76 éves férfi

Marci

Zavartan viselkedő lányhoz hívtak mentőt a rendőrök, ez lett a vele lévő kutyája sorsa

magyarallatvedo