Image default

Már csak ez kellett: Szabolcsban is felütötte fejét a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátor egyik állattartó telepén. Az érintett pecsenyekacsa-állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.

Mint írták, a mintegy 115 ezer állatot számláló telepen a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek jelentkezése hívta fel az állattartó figyelmét a fertőzés gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát igazolta az elhullott állatokból.

A gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet és megállapították a tíz kilométer sugarú felügyeleti körzetet – olvasható a közleményben.

A Nébih felhívja az állattartók figyelmét, hogy a madárinfluenza veszélye folyamatosan fennáll; akkor sem csökkenhet a járványvédelmi fegyelem, ha éppen nincsenek kitörések az országban.

Közleményében a hivatal továbbra is arra kéri a baromfitartókat, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megakadályozzák a vírus állományukba történő bekerülését. A madárinfluenza baromfitelepre való bejutásának kockázatát csak a biológiai biztonsági intézkedéseket szigorú és következetes betartásával lehet minimálisra csökkenteni – tették hozzá.

További információk a NÉBIH hinlapján.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Tanácstalanok az orvosok, hogy miként kaphatta el az amerikai férfi a madárinfluenzát, aki nem érintkezett állatokkal

Erik

Már Csongrád-Csanádban is van madárinfluenza, 6000 szárnyast ölnek le

Erik

Árván maradt a két kis vadkacsa, akik fél órával később hagyták el a fészket, de megmenekültek

magyarallatvedo