Image default

Megölt egy fokozottan védett madarat egy vietnami férfi

A nagykőrösi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vietnami férfit, aki egy helyi vadásztársaság területén lőtt ki egy fokozottan védett madarat.

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap érkezett jelzés, miszerint egy nagykőrösi sportvadász távcsöves megfigyelése közben észlelte, hogy ismeretlenek megálltak, majd egyikőjük autója tetejéről célzott lövést adott le egy villanyvezetéken ülő madárra. Miután az állat leesett, a férfi betette az autó csomagtartójába és elindult a város felé. A bejelentő vadásztársával együtt követte a járművet egyúttal hívták a rendőrséget – közölte a rendőrség.

A gépjármű átvizsgálásakor a csomagtartóból előkerült egy európai szalakóta madártetem, mely Magyarországon fokozottan védett egyed, természetvédelmi értéke félmillió forint. A rendőrök lefoglaltak egy légpuskát, ahhoz tartozó lövedékeket, egy csúzlit és 39 darab acélgolyót. A nyomozók P. N. Hien 30 éves vietnami állampolgárt gyanúsítottként, két társát tanúként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett.

Vele szemben a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Nagykőrösi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

police.hu, baon.hu nyomán magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Védett madarak tetemeire bukkantak Hajdúböszörménynél

magyarallatvedo

Hobbiból gyűjtötte a védett madarakat – vádat emeltek ellene

Viki

Az első füsti fecskék már elkezdtek gyülekezni

Marci