Október 7-én, kedden vették észre, hogy nyitva volt két dél-afrikai sül karanténhelyének ajtaja – írja közleményében a Jászberényi Állat- és Növénykert.
A lakattal zárható fém ajtó lakatja zárt állapotban a helyén volt, azonban az ajtót rögzítő fémszalagot, pántot szétvágták.
Egyértelművé vált, hogy hétfő este hat óra és kedd reggel hét óra között illetéktelen személy a ketrec ajtajának tartópántját átvágva az ajtót kinyitotta – fogalmaztak. Az állatkert dolgozói az egyik állatot megtalálták, úgy vélik, a másik megszökhetett.

A sülöket keresik az állatkerten belül és kívül is, de a keresés kedden, sötétedésig nem vezetett eredményre.
„Mivel ezek az állatok a természetben is főleg éjszaka aktívak, ezért a kert területén belül éjszaka is folytattuk a keresést hőkamerával, és szerencsére az egyik sül megkerült” – hangsúlyozták.
Különös figyelmet kérnek a környékben a kutyát sétáltatóktól!
„Kérjük, hogy az Állatkert és a hűtőgépgyári lakótelep, valamint az állatkert melletti ipari és mezőgazdasági telephelyeken különösen figyeljenek a kutyákra, hogy találkozásuk esetén nehogy kárt tegyen a kutya a sülben, vagy fordítva, nehogy megszúrja védekezés közben a sül a kutyát! Erre tekintettel kiemelten kérjük, hogy a környéken egyenlőre semmiképp ne engedjék el kutyáikat az erdős, gazos hullámtéri részen, nehogy bármelyik állat megsérüljön!” – húzták alá.
Hozzátették, a sülfélék éjszaka aktív, abszolút jámbor, az emberre és az állatokra teljesen veszélytelen rágcsáló állatok, melyek kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak. Azonban megfogni semmiképpen se próbálják meg, mert ha veszélyben érzik magukat tüskéiket széttárva nekitolatnak a fenyegetést jelentőnek és kellemetlen tüskeszúrásokkal védekeznek. A hiedelemmel ellentétben tüskéit nem tudja kilőni, azonban kétségtelenül kellemetlen és fájdalmas szúrásokat okozhat.
Magyar Állatvédelem, a kép csak illusztráció



