A kilőtt állatok nagyon rossz állapotban voltak, valószínűleg szenvedések közepette amúgy is elpusztultak volna, ráadásul potenciális sertéspestis-hordózók voltak, amit komolyan kell venni. Egy elharapódzó járvány ugyanis romba tudná dönteni egy ország sertéságazatát. Már csak ezért sem lehetett volna a kilövésük helyett elszállítani a vadakat – tudta meg a Magyar Nemzet a fővárosban a minap vadakat elejtő L. Páltól. A vadmalacok kilövésekor kiskaliberű fegyvert használtak, amelynek a hangja nem erős, egy nagyobb csattanásra hasonlít, és a lövedék nagy erővel csapódik ugyan a célba, de nem üti át a vadat, mert úgy van kialakítva, hogy megálljon a testben. Ezért, és a lövés iránya miatt nem volt senki veszélyben – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek L. Pál állatorvos, vadgazdálkodási szakember.
Hozzátette: ha a villamost nem pont ott állítják meg mellettük, akkor valószínűleg nem is vették volna észre az utasok, hogy mi történik az árokban.
Megérti, hogy manapság sokakat érzékenyen érint az olyan esemény, amelyben állatok életét oltják ki, de ez az „élmény” semmi ahhoz képest, amekkora károkat tud okozni a városban elszaporodó és a csúcsforgalomban rohangáló vad, pláne ha afrikai sertéspestissel fertőzött példányokról van szó.
Mint kifejtette, sajnos olyan vélemények terjednek a médiában és az internetes közösségi oldalakon, amelyek nemcsak a speciális szakmai ismereteket, hanem az alapvető természetismereti és logikai tudást is nélkülözik. Például nem lehet egy olyan helyzetben csapdázásról beszélni, amikor a reggeli csúcsforgalomban vaddisznók rohangálnak a közterületen. Ehhez nem kell képzettség, hiszen azt mindenki tudja, hogy a vaddisznó nem háziállat, amelyiket be lehet terelni egy ketrecbe, ahogy ahhoz sem kell különösebb fantázia, hogy jelentős anyagi kárt okozhatnak, ha elkezdenek a sűrű forgalomban az autók között futkározni. Ezek a vadmalacok pont olyan helyen voltak, ahol mások veszélyeztetése nélkül lehetett őket ártalmatlanítani, az adott körülmények között nem volt mód és lehetőség a befogásukra. És értelme sem lett volna, mert az elejtésük mellett más indokok is szóltak. Egyrészt az esővíz-elvezető csatornában szennyezett olajos víz volt, amitől a benne rohangáló vaddisznók tetőtől talpig eláztak, láthatóan nagyon rossz állapotban voltak, tehát szinte biztos, hogy nagy szenvedések közepette amúgy is elhullottak volna.
Másrészt, mivel a főváros és Pest megye az afrikai sertéspestis által fertőzött területnek minősül, így a legszigorúbb korlátozások vonatkoznak a térségre. Ez azt jelenti, hogy a fertőzött területen minden vaddisznót potenciális hordozónak kell tekinteni, a cél az állomány drasztikus csökkentése. A 2021/605 számú EU Bizottság végrehajtási rendelete 2021 áprilisától tiltja az élő vaddisznó szállítását az EU területén. Nem véletlen a szigorú korlátozás, hiszen ha a kórokozó házisertések közé kerül, akkor a fertőzött gazdaság összes példányát el kell pusztítani. Egy elharapózó járvány romba dönti az adott ország sertéságazatát, ami százmilliárdos nagyságrendű kárt okozna.
L. Pál érthetetlennek tartja, hogy az ügyben nemcsak magánemberek és állatvédő civilek kritizálták őt, hogy miért nem altatólövedéket használt, és vitte a vaddisznókat lakott területen kívülre – az ő esetükben még talán érthető, hogy nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, amelyek tiltják ezt –, hanem az egyik kerület alpolgármestere és politikai szervezetek is ezt tették, nekik nagyobb felelősséggel kellene véleményt alkotniuk a nyilvánosság előtt. Az ilyen megnyilatkozások azt kockáztatják, hogy az Agrárminisztérium, a hatóságok és sokezernyi vadász évek óta tartó áldozatos erőfeszítései a járvány megfékezésére feleslegessé válnak, mert a lakott területekről újra és újra fertőzött példányok kerülnek ki.
A teljes interjú IDE kattintva érhető el.
Magyar Nemzet – Magyar Állatvédelem