Megszületett az idei első bölényborjú az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság területén található bölényrezervátumában – írta meg a Turistamagazin.
Az örömhírt az Őrségi Vadon bosztolta a Facebook-oldalán, amihez egy fotót is megosztottak az újdonsült jövevényről és a mamájáról.
Régen egész Európában éltek bölények, a leletek alapján úgy tűnik, a Kárpát-medence gazdag bölényélőhely volt. A bölények azonban a túlzott vadászat, a megfelelő élőhelyek eltűnése miatt a 20. század elejére a kipusztulás szélére kerültek. A fajt állatkerti egyedek szaporításával sikerült megmenteni. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság bölényei 2019 nyarán költöztek ki a Kondorfa melletti 70 hektáros területre, ahol azóta is boldogan élnek és szaporodnak.
Magyarországon ma már szinte csak fogságban láthatunk bölényt, az őrségi vadon az egyetlen, ahol legalább félig-meddig vad körülmények között élhetnek ezek a tekintélyt parancsoló állatok. Az európai bölények augusztustól októberig párzanak. Ilyenkor a hímek is hozzácsapódnak a nőstények csordájához, a párzás után azonban elhagyják őket.