Image default

Ilyen állatokkal találkozhatsz a gyönyörű miskolci fényvillamoson

Idén nagy meglepetéssel készültek az utasoknak, hiszen egy kívül-belül megújult fényvillamost, azaz Miskolci Adventi Villamost álmodtak és valósítottak meg. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-nél ez a tizenkettedik alkalom, amikor ez az ünnepi szerelvény kigördül a remízből. Emiatt viszont igencsak komoly fejtörést okozott a tervezőknek, hogy valami igazán különlegessel, újdonsággal rukkoljanak elő – számol be a Nyugdíjasbarát Magazin

Szerencsére kreativitásból és segítőkész kollégákból nincs hiány, ezért ötletet ötlet követett és bár jelentősen eltértek a kezdeti tervektől szerintük (és szerintünk is -a szerk.) az eddigi legszebb adventi villamost sikerült megalkotniuk. Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Erdei állatok a fényvillamoson

A fényvillamos belsejében a búbos kemence helyett Miskolc egyik ikonikus nevezetessége jelenik meg, amely varázslatossá teszi az utazás hangulatát. Elköszöntek a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői is, helyükbe a kis erdei állatok léptek.

A házigazda idén Táltos a rénszarvas, aki segítségül hívta barátait, Sündisznócskát, Uhu a baglyot, a kedves kis mókusokat és a mindig csiripelő madarakat. “A meseerdőben siklik a szán és ropog a hó, felszállni rá most igen jó” – idézik egyik kollégájukat.

Az ünnepi hangulatot a külső megjelenése teszi teljessé: több száz méter fénycső, számos fényfüggöny és 3D-s elem díszíti.

A Miskolci Adventi Villamoson 2024. január 6-ig lehet majd utazni. A villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik.

Az MVK egy kéréssel fordul az utosaok felé. Fontos, hogy ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is.

Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi fényvillamost,  azt javasolják, hogy a teljes szakaszon történő utazás helyett, annyi ideig utazzanak vele, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez, felvételek készítéséhez.

Az adventi fényvillamost minden évben alaposan felkészítik a közlekedésre, azonban egy váratlan hiba bármikor előfordulhat. Meghibásodás esetén a szerelvényt nem tudják pótolni. Ilyen esetben a facebook oldalukon és a megállóhelyi kijelzőkön keresztül azonnal tájékoztatást adnak.

MVK – Nyugdíjasbarát – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Temetőben sétált a szarvas – kilőtték

magyarallatvedo

Ráckevei halőrök mentettek meg négy kölyökkutyát

Marci

Macsó macska udvarol Törőcsik Franciskának egy készülő új filmben

magyarallatvedo