Image default

Nagy az öröm Ludmilláéknál: már három gólyafióka is kibújt a tojásból!

Nagy az öröm Ludmilláéknál: már három gólyafióka is kibújt a tojásból!

Az Edelényi kastélysziget tetején található fészekben eddig 3 gólyabébi látott napvilágot – számolt be a remek hírről az Időkép. 

Ludmilla és István az Edelényi kastélysziget gólyapárja március közepét követően foglalták el a fészküket, azóta pedig már családot is alapítottak. A fészket figyelő webkamera felvétele alapján már három gólyafióka kelt ki a tojásokból.

Edelény mellett Iváncsán, Fetőhomokon és Tárnokon is találhatók gólyafigyelő kamerák, ezeken a helyeken viszont még zajlik a költés. Néhány nap múlva azonban itt is kikelnek a fiókák, amelyekből remélhetőleg szép, egészséges madarak cseperednek – számolt be róla az Időkép.

Így érkezett haza István gólya is, párja Ludmilla mellé az Edelényi Kastélysziget tornyára!

Edelény talán két legnépszerűbb lakója az a gólyapár, akiknek fészke a L’Huillier-Coburg kastély egyik kéményének tetején található. Egyébként Magyaroszág hetedik lagnagyobb kastélyáról van szó, mely barokk stílusban épült. Az Edelényi kastélysziget gólyapárját Ludmillának és Istvánnak hívják – árulta el márciusban az Időkép.

Mint írták a kastély közösségi oldalán még 2019-ben indított szavazást, hogy méltó nevet találjanak a gólyapár számára, és a kastély egykori úrnőjéről és uráról, Ludmilláról és Esterházy Istvánról nevezték el őket.

Végre hazaérkezett Ludmilla, az Edelényi Kastélysziget gólyapárjának hölgytagja!

Megérkezett Ludmilla, az Edelényi Kastélysziget gólyapárjának hölgytagja. A fontos eseményről a kastélysziget számolt be a közösségi oldalán, fotókat is mellékelve az épségben hazaért gólya első pillanatairól a fészekben – szúrta ki akkor a Boon.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Csongrádra is visszatértek a gólyák!

Erik

Kibújt a negyedik fióka is Szofi és Macus fészkében!

Erik

Ilyen tündériek lettek a bekecsi mentett tojásokból kikelt gólyafiókák!

Erik