Az elmúlt napokban a törökországi tragikus földrengéstől volt hangos a világ. Minden országból érkeztek szakemberek és adományok, aki csak tudott, segített és segít a bajba jutott embereknek.
A magyar Életjel Mentőcsoport tagjai is kérés nélkül, önszántukból utaztak ki és tették azt, amihez a legjobban értenek. Az életmentéshez.
Tették ezt egy olyan helyen, ahol nem volt más kutyás mentőcsoport, ahol nem volt fűtött sátor éjszakára, ahol nem volt központi ellátmány, csak a bajbajutott emberek és romok mindenhol.
Ez a csoport nem panaszkodott. Pedig mínusz fokokban aludtak (ha volt idő), aztán a párától vizes ruhában felkeltek, útnak indultak, akár kilométereket is gyalogolva, hogy mentsenek ott, ahol más nincs, csak a remény. A tagok és a kutyák is kimerültek teljesen, akár ülve is elaludtak, ha volt egy kis idő, de tudták, hogy minden perc számít, nem lehet megállni.
És önfeláldozó, bátor munkájuk meghozta a gyümölcsét. Két embert sikeresen ki tudtak menteni az esélytelennek tűnő romok alól. Elmondásuk szerint a 4 hónapos kisbaba megmentése, melynek híre bejárta a világot is, örökre meghatározó pillanat marad számukra.
Ők nem gondoltak bele, hogy valójában mekkora hőstett, milyen nemes amit tesznek. Nem gondoltak bele, hogy itthon mennyien zárták ismeretlenül is a szívükbe őket, hogy hányan izgultak értük és várták, hogy épsegben hazaérjenek. Ők csak tették a dolgukat, amihez a világon a legjobban értenek, amit már hosszú évek óta csinálnak: életet mentettek.
Hétfőn este érkeztek haza az Életjel Mentőcsoport elcsigazott, fáradt hősei is, akiket a reptéren szintén tömegek vártak, ünnepeltek, ahogy a többi hazatérő mentőcsoportot is. Meg is érdemli mind, kivétel nélkül.
Hosszas ölelkezések, örömkönnyek, megkönnyebbülés, hogy végre itthon vannak. Számos interjú, a média mindent tudni akart, és ők még így, fáradtan, kimerülten is állták a sarat, türelmesen, szeretettel válaszoltak minden kérdésre. Pedig valószínűleg nem vágytak másra, csak végre a szerető családjuk körében pihenni egy kicsit, letusolni és hátuk mögött hagyni a történteket.
És mi volt Turi László, az Életjel mentőcsoport vezetőjének első dolga másnap reggel? Köszönetet mondani közössegi oldalán a csapat nevében. Azok, akiknek csak köszönni lehet és hálásnak lenni, ők mondtak köszönetet a segítőknek, az itthon maradtaknak, a családnak, ismerősöknek és ismeretleneknek.
„Ők az igazi hősök! Köszönjük!”
Ez az igazán nemes dolog. Szerénynek és alázatosnak maradni az egyik legnehezebb az életben.
Ha teheted, támogasd te is a kint szolgalatot teljesítő csapatok munkájat a továbbiakban is és ne felejtkezz el róluk, kövesd munkájukat közösségi oldalaikon vagy akár csatlakozz segítőnek hozzájuk.
Az említett Facebook poszt ITT található.
Magyar Állatvédelem