Image default

Oroszlán-tigris keverék született egy román állatkertben

Úgynevezett liger (lion, tiger), egy hím oroszlán és egy nőstény tigris nászából létrejött hibrid született egy romániai magánállatkertben – közölte Gabriel Gaspar illetékes állatorvos. Gaspar a dpa német hírügynökségnek elmondta: az időközben már kilenchetes hímnemű kölyök gondozóitól a Goliath nevet kapta, és nagyszerűen fejlődik.

monitorulsv.ro

Az apa egy oroszlán, míg az anya egy tigris. Mindketten Dorin Soimaru tulajdonos magánállatkertjében élnek az északkelet-romániai Zaharesti faluban Szucsáva város közelében.

Az állatorvos szerint gyakori, hogy a rabságban született nagymacskáknál a nőstény nem foglalkozik utódjával, és ez alkalommal is ez az eset.
Ennek ellenére várható, hogy Goliath, amikor majd felcseperedik, nagyjából 400 kilogrammot fog nyomni a mérlegen, vagyis kétszer annyit, mint a szülei.

A kis ligerről készült galéria IDE kattintva érhető el.

Goliath koraszülöttként jött világra idén májusban egy nőstény ligerrel közösen, utóbbi azonban elpusztult – ismertette Soimaru. Macskáknak való különleges tápszer mellett Goliath már baromfihúst is fogyaszt – tette hozzá.

Soimaru, aki egyébként semmiféle állatorvosi vagy állattani végzettséggel nem rendelkezik, elmondta, hogy törekedett egy ilyen hibrid létrehozására, és ezért is egy ketrecben tartotta az oroszlánjait és tigriseit. Mint mondta, úgy hallotta, külföldön nagy népszerűségnek örvendenek a ligerek.

Állatkertjében nagyjából 570 állat él, köztük három oroszlán, négy tigris és számos madár.
Miután kiderült Goliath születése, a román környezetvédelmi és állatvédelmi hatóságok nagyszabású ellenőrzést tartottak az állatkertben, ahol több javaslatot is tettek a helyi infrastruktúra javítására. Soimaru tagadta azon román sajtójelentéseket, miszerint állatkertjét megbírságolták volna.

Híradó – Magyar Állatvédelem

címlapkép: monitorulsv.ro

KAPCSOLÓDÓ

19 éves lányt ölt meg egy medve a szomszédban, 426 barnamedvét lőnek ki miatta

Eszti_mav

Nem kilőtték, hanem elaltatták és elszállították az erdélyi Árkos településen kóborló medvéket!

Erik

Aláírta a medvék kilövési engedélyét, majd lemondott a miniszter

magyarallatvedo